"Valóban sok a hibám, ha benned kevés a szeretet"

"A legnagyobb betegség az érzéketlenség, még saját nyomorát sem érzi a lelked." (Pascal)

Nagyjából ennyi reakciót, és nem többet, ezt a nagy igazságot hordozó idézetet érdemli néhány "jóindulattal" teli emberke beszólogatása, akik mindig fel-fel bukkannak, ha minket (vagy mást, aki próbál tenni) kell szidalmazni.


Én pedig maradok, aki voltam, a senki kutyáinak barátja, és már korántsem hiszem, hogy mindenkinek meg kellene felelnem, vagy hogy mindenki szeretete fontos. Az embernek sokszor pont az ad erőt, hogy belerúgnak, mert akkor annál inkább meg akarja mutatni. Nem az őt leminősitőknek. Hanem saját magának.


"Valóban sok a hibám, ha benned kevés a szeretet"

Részemről ez a téma is lezárva. Nekem nincsen energiám teljesen felesleges és értelmetlen harcokra.

Ma két boldog örökbeadásunk volt, mert én inkább azzal foglalkozom, ami az én asztalom, és nem szólok bele más dolgába, nem fotózgatom más oldalát, ha egyszer semmi, de semmi közöm ő hozzá, és a dolgaihoz...

A sok tökéletes, mindent is tudó, hibátlan emberek országa vagyunk. Nem csoda, hogy a magamfajta tökéletlenek nem érzik túl jól magukat ebben a közegben...


A képen Fecske bával ma az orvostól visszafelé, aki ha beszélni tudna, elmondaná, hogy lehet, hogy beteges, lehet, hogy öreg és lehet, hogy egyszer valaki elárulta, de attól bizony ő szeret élni, szereti a hasát, szereti a vak Mogyit, és szereti a maga kis dolgait. És azt is elmondaná, hogy bizony mióta Kiskapudon él, még soha, de soha nem kellett éheznie, és biztosan tudja, mert ismer engem, hogy soha nem is fog kellenie. Mert mint mondtam, ő ismer engem...

És ezzel részemről téma tényleg lezárva. Kell az erő másra. Nemsokára jövök a boldog hírekkel.

0 comments
  • Facebook
  • Twitter