Pizza

Ma délután Pizza kutyánk révbe ért!

A riadt kutyuska, akit pár hónapja hoztunk el egy ózdi pizzériától, a mai napon megerősítve, ivartalanítva, hitet kapva elindult élni a fővárosi szobakutyák többé-kevésbé gondtalan életét!

Köszönjük a gazdiknak, hogy Pizzát választották, és hogy el is jöttek érte! Pizza rögtön hozzájuk bújt, majd hamarosan el is dobta magát, a hasát mutogatva. Annyira aranyos volt, ahogy kérte, vigyék haza, legyenek a saját kis családja! És ez a kedves pár egy percet sem habozott: Pizza ölbe kapva, és már a kocsiban is ült az egyik gazdival.

Pizzát ivartalanítása után hazavittük Kiskapudról, és nem volt szívünk visszahozni, mivel nagyon meg akart otthon mindenben felelni, és mert nagyon fázós típus. Furcsa lesz nagyon, hogy nem rohan hozzám üdvözléskor, és nem segít majd Dávidnak tüzet rakni. Hiányozni fog, de ez a dolgok rendje. Ezt ígértem neki azon az őszi napon, amikor először itt ült mellettünk a kocsiban, és semmit sem értett. Most ugyanígy üldögélt új otthonában az ajtóban, semmit sem értve, de most már tudja, hogy ilyenkor jó dolgok is jöhetnek!

A gazdi egyik mondata végtelenül megnyugtatott. Kértem, legyenek majd türelmesek vele az elején, hiszen még sok mindent kell megtanulnia. Mire ő mondta: hiszen az benne a lényeg! Így van. Az összecsiszolódás megalapozza az egész további közös életet!

Az vigyen haza csak kutyát, aki ezt így is gondolja, és akinek lesz türelme vezetni az úton a négylábú társat, azon az úton, amin ezután együtt mennek tovább! Volt most egy nagy csalódásunk, de hiszem, hogy Pizza ő hazatalált!

Légy boldog, kis csinos barátnőnk, tanulj rengeteget, játssz sokat, szeresd a gazdikat, és tudod, "az úton majd néha gondolj reánk...!"