Kedves Mndenki!

Ismételten türelmet kell kérnem mindenkitől mindenre. Egy ideig nem tudok telefonokat felvenni, időre rohanni, plusz dolgokat vállalni. Most Anyukámnak van a legnagyobb szüksége rám, mert 5 hétig tartó fekvés után nagyon erőtlen, és ami a betegség előtt természetes volt, hogy megy egyedül, most nagyon nem az.

Dávidra most rengeteg hárul az állatok körül, a szememben ő is egy hős, amiért veszekedés nélkül, mosolyogva végzi a dolgokat még helyettem is. Mi most ebben a jelenlegi helyzetben egyetlen új állatot sem tudunk fogadni. Tudom, hogy itt a nagy hideg, de bízom abban, hogy aki tényleg akar, az talál segítséget, hiszen - hála Istennek - egyre több állatvédő, állatmentő emberke van ezen a környéken is. Most kimondottan kérem, hogy ne mi legyünk az egyetlen opció...

A telefonom a mai naptól le van némítva (reggel 9 órára már 22 nem fogadott hívásom volt...), sms-ekre igyekszem még aznap válaszolni, többet most nem tudok ígérni.

Egyszer biztosan lesz nekünk is majd nyugodtabb időszakunk. Ez most nem az. Megköszönöm, ha megértitek. A Kiskapud - Herosz ózdi szervezete oldalnak nyugodtan lehet írni, amit nekem mondanátok, és Bogi válaszolni fog (3 gyerek és munka mellől, tehát meglehet, hogy nem azonnal!)

Én egyébként most is Barcikán vagyok (sajnos nyári gumival kockáztatva az utat) műtétre váró kutyusokkal, de ezt is nehezen tudtam most megoldani. Legszívesebben mindig Anyukám mellett lennék... Ma egy úr nem nekünk adta a Kiskapudra szánt kutyatápot, mert tegnap délután és ma reggel, ha megbolondulok, sem tudtam megoldani, hogy találkozzak vele. Megmondom őszintén, rosszul esett. Bízom benne azért, hogy akik ismernek minket, és mindennapi küzdelmeinket, azokban több megértés lesz egy ilyen helyzetben, és amit a mi mentett túlnépes csapatunknak szánnak, azt mi is fogjuk megkapni, minden bonyolultságunk ellenére . Sok erőt kívánjatok most nekünk.

A fotón Reményke van, a kutyus, akit csontsoványan hoztam el Centerből, amikor Anya a legrosszabbul volt. És bizony amikor már a kocsimban volt a kutyus, váratlanul biztató hírt kaptunk a kórházból, és azóta tudom, Remény valóban reményt hozott nekünk Most már ilyen szép, napról napra hízik, erősödik, chipet, oltásokat kapott, jókedvű, hálás és ragaszkodó. És én mindig emlékezni fogok rá, hogy reményt hozott nekünk a reménytelenségbe, ugyanúgy, ahogyan én reményt vittem neki azon a vasárnapon...

0 comments
  • Facebook
  • Twitter