Csönd volna jó

"Csönd volna jó. Kicsit könnyebb napok. Ne kérdezz semmit, Ha látod, hogy fáradt vagyok..."

Joda egész életét jóformán végig bújkálta. Az utcán régen még bántották szegényt, kóborlása idején, akkoriban azért. Kiskapudon már soha senki nem bántotta, ő mégis csak nagyon ritkán jött elő, így soha senki észre sem vette őt rajtunk kívül. Pár napja hazaköltöztettük, hogy a hideg telet már melegben tölthesse, életében először. Persze, itt is bujkál, amikor az udvaron van, de bent a lakásban már felfedezte gyorsan az ágy kényelmét Aztán olykor én is legszívesebben elbújnék az egész világ elől, de nem megy, és ilyenkor még a zaklatott álmok sem adnak megnyugvást. Most este a gangon a sarokból kiszedtem Jodát, hogy bevigyem a lakásba. Ölbe vettem, egymásra néztünk, és egyetlen pillanat alatt megértettük egymást. Aztán énekelni kezdtem neki halkan, ő pedig csóválta a farkát, és kis kutyaszíve együtt énekelt velem Milyen jó, hogy léteznek kutyák (és cicák). Amikor az ember még saját magát sem képes megérteni, jön egy kis (vagy nagy) négylábú, aki mindent megért...