NYÍLT LEVÉL AZ ÓZDI ÉS KÖRNYÉKI ÁLLATOKÉRT
Aki kicsit is ismeri Ózd és környéke kóbor kutya helyzetét (akár testközelből, akár posztokból), az pontosan tudja, itt minden lehetőségre szükség van, amely ezt kívánja lelkiismeretes módon orvosolni. Jelenleg Kiskapud van és az ózdi gyepmesteri telep, valamint az onnan mentő csapat, és 1-2 civil ember. Lehet, hogy a jövőben más is lesz, és arra ugyanúgy szükség lesz. Itt, ezen a környéken rengeteg a kóbor kutya, rengeteg a rosszul tartott, a megkínzott, az éhező, a szaporított, a feleslegesen megszülető kutya és cica.
Meggyőződésem, hogy az ő érdekükben (egyúttal a lakosság érdekében is) hatalmas felelőtlenség lenne bármelyik szereplőt kiiktatni a képből. Ha itt még 10 menhely épülne és a gyepmesteri telep befogadó képességét megtízszereznék, az is kevés lenne. Itt nemcsak Ózdról van szó ugyebár, hanem az agglomerációról is. Tegyük hozzá, hogy sem Putnokon, sem Barcikán nincsen menhely, nincsen gyeptelep.
Nos. Az elmúlt napokban az események odáig jutottak (és most ne menjünk bele, hogy mivel indult..) , hogy a város egyik tisztségviselője fb-posztjában hatósági ellenőrzést ígért Kiskapudnak.
Annak a Kiskapudnak, aki az évek alatt Ózd utcáiról is számtalan kutyát és macskát vitt el, hozott helyre, ivartalanított és adott örökbe. Ha ezt nem tette volna, ez a létszám a gyepmesteri telepre szakadt volna, amelyre így is nagyon sok jut úgyszintén.
Magyarul : állatok haltak volna meg odakint, megoldás híján.
Nincsenek illúzióink. Egy hatósági ellenőrzés nekünk a véget jelentené. Ahova egy hatóság kivonul, ott még akkor sem ússzák meg egy ejnye-bejnyével, ha minden rendben van. Mi pedig sosem állítottuk, hogy nálunk minden rendben van. Nagyon is hírül adtuk, hogy mennyi a problémánk. Ezt néhány nap vagy hét alatt megoldani nem tudjuk. Azonban mivel mi is pontosan tudjuk, hogy ezeket a problémákat orvosolni kell, már egy ideje segítők közreműködésével ezek megoldásán dolgozunk.
Nyilván betonozni télen nem tudunk, de a tavaszt már ennek jegyében várjuk. Egy ideje két szervezettel egyeztetünk, egyikük, a Fogadj örökbe, egy barátunk közbenjárására egy utcán talált kutyust átvett tőlünk, kedden újabb 4 indul, és a jövőben ennél többet is szeretnének átvenni, rendszeresen. Nyilván ott is helyfüggő a dolog, hiszen sehol nincsen szabad kapacitás már az országban. Egy-két hét alatt nem fogja tudni megoldani a létszám problémánkat, de hosszabb idő alatt végre megláthatjuk a fényt az alagút végén. Közben természetesen (ahogyan eddig is) folyamatosak az örökbe adások, ahogy adódik szabad félórám, számszerűen, kutyákat megnevezve nyilvánosan kiteszem a statisztikánkat erről is. Mindezek mellett ezekben a hetekben kezdődtek el azok a segítő napok, amikor barátok (pestiek és környékbeliek is) eljönnek hozzánk és segítenek nekünk a végeláthatatlan kétkezi munkában.
Egy zárt csoportban írtam le az év elején, hogy egyszerűen nem bírjuk, hiába sajtoljuk ki magunkból az utolsó erőt is, itt már segítség kell, mert ez így már nem jó. Ennek hatására indult el ezen a téren is a változás, de nyilván ehhez is idő kell, nem lehet napok alatt mindent helyre tenni.
Ha egy hatóság kivonul, és kiszab egy pénzbüntetést (ne legyenek illúzióink, nem kicsit), akkor azzal nekünk annyi. Ha büntetésre kell összekaparnunk, amiből már betonozhatnánk is, akkor nem tudunk betonozni. Ha nem tudunk betonozni, nem tudunk megfelelni az előírásoknak. A kör pedig bezárult..
. Most nem megyek bele abba, hogy nekünk ez az életünk, sem abba, hogy ki kivel nem szimpatizál. Az állatvédelem nem szólhat erről, nem szólhat emberek kapcsolatairól. Nem az számít, hogy én vagy a másik kinek szimpatikus vagy kinek nem, legalábbis szeretném azt hinni, hogy nem erről szól. Az állatokról kell, hogy szóljon. Az egyik így csinálja, a másik úgy, egyik helyen ez a fontosabb, a másik helyen az. De amíg az állatokról gondoskodva van, és nem egy állatkínzó kezében kell meghalniuk, vagy az utcán megfagyniuk, hanem biztonságban vannak, addig nem hiszem, hogy azzal kellene foglalkozni, hogy a másik miért úgy csinálja, ahogy.
Időt kérünk. Nem végeláthatatlan időt, hanem mondjuk egy évet. Arra, hogy rendezzük a sorainkat. Mert már nekifogtunk, mert már segítőket találtunk, mert már így, ilyen nehéz körülmények között, és ennyi kutyával mi magunk sem bírjuk.
Ha Fidrus úr megteszi a kutyákért, és értünk is, és a városért is, hogy visszakozik, és nem küld ránk hatósági ellenőrzést, akkor mi készek vagyunk egyrészt mindent megtenni, hogy rendezzük a helyzetet Kiskapudon, másrészt túllépni az elmúlt napok sérelmein. Ezt a magunk és azt hiszem, a minket támogató állatbarátok nevében is megígérhetem.
Bízom abban, hogy neki nem a mi ellehetetlenítésünk a célja, csak egyszerűen elszabadultak az indulatok. Bízom abban, hogy mint allatvédelemért felelős referens, nem a harcot fogja választani, hanem a békés együttműködést. Egymás mellett, mert itt tényleg mindenkire szükség van, aki kész áldozatot hozni a bajba került állatokért. Nem pénzt kérünk. Időt.
Én (mi) ezzel a poszttal békejobbot nyújtunk. Ha a másik fél is ezt teszi, elfogadjuk. Értük. A kutyákért. Akikért mi, emberek vagyunk a felelősek. Nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy emberi ellentétek, félresiklott információk és elszabadult indulatok miatt ők lakoljanak meg!
Egyúttal kérem mindkét oldal szimpatizánsait, hogy megnyilvánulásaikkal az összefogást támogassák, ne az ellentéteket szítsák. Háborúban valaki biztosan elvérzik, és mindig vannak ártatlan áldozatok. Ebben az esetben az állatok lennének ezek az áldozatok...
Mutassuk meg, hogy Ózd méltatlan háborúzás helyett az összefogást tudta választani az állatvédelemben!
Tisztelettel várom válaszát: Fazekas Ildikó, Kiskapud. Ui: akik nem szeretik az állatokat, az ő érdekük is ez. Senki nem akar kóbor kutyák falkái közt élni.