Születésnap
Köszönöm a sok-sok jókívánságot, kedves szót és üzenetet, amit a mai (most már tegnapi) napon kaptam! 36.
Azért ez egy szép és jó születésnap volt.
Sok félében volt már részem, volt nagyon rossz és nagyon jó is, számomra emlékezetes az is, amiben nem volt semmi különleges, azt az egy tényt leszámítva, hogy valahány évvel azelőtt épp azon a napon jöttem a világra.
Emlékszek arra is, amin pedig mindent megtettünk, hogy ne emlékezzünk semmire, és emlékszem minden egyes kutyára is –mint például Birthday és Mátrix- , aki épp április 17-én csöppent be az életembe.
Mindig minden születésnapomat vártam, mindig várakozással töltött el az időszak, ami megelőzte, ezt lehet önzőségnek gondolni, de csak simán egészséges önbecsülésnek is. Ez az idei most valahogy nem varázsolt el, annyi baj előzte már meg és annyi idegeskedés, hogy néha már azt gondoltam, idén a szülinapom is elmarad.
És aztán nem így alakult. Eljött és megölelt a nap, ami nekem mindig különlegesebb lesz, mint a többi.
Már éjjel is jó érzés volt, hogy maradt erőm bekapcsolni a gépet, mert tudtam, a szegény cicacsalád és az elütött Szimatka számítanak rám.
Közben volt erőnk befesteni a hajam (ezúttal nem Anyukám, hanem az én aranyszívű Dávidom volt a fodrászom 😊 ), és az itthoni kutyusok gyűrűjében lassan beköszöntött a hajnal, amikor elragadott az álom.
És reggel nem rosszkedvűen, nem idegesen és nem hullafáradtan ébredtünk, pedig megint csak néhány óra alvás jutott nekünk osztályrészül. Mégis valahogy nyugalom áradt mindenből körülöttem. Eleve nem csörgött a telefonom megállás nélkül, az üzenetek viszont sorra érkeztek, barátoktól, kedves ismerősöktől, akiknek eszébe jutott, miért is más ez a nap, mint a többi.
Aztán nem sokkal a nap kezdése után jött egy fantasztikus hír: Reno (volt kutyusunk) gazdija, a jólelkű Gréta ideiglenesen befogadja a cicacsaládot, sőt, el is megy értük, hatalmas terhet és nyomást véve le ezzel rólam. És ha ez még nem lenne elég, rajtuk kívül Trixiet, a kiskutyát is vállalja, akit ma vagy holnap hoznom kellett volna el az öcséméktől, akik a baj közepette vasárnap bevállalták. Hoznom kellett volna, csak éppen nem volt hova…
És aztán jött Gréta, és bearanyozta a napom. Aztán visszahívott az egri doki, akihez szerettem volna, ha kerülünk Szimattal, és másnap 10 órára időpontot adott. 10 percbe nem telt, és már lett fuvar is, Pillangó (volt kutyusom) gazdája, Gábor, aki már annyiszor megmentett minket a kocsi nélküli napokban, első kérő szóra elvállalta a fuvart!
Közben jött a hívás, hogy megvannak a cicák, már mind biztonságban. Én ekkor már úton voltam a rendelő felé, 11:45-től ott volt jelenésem, egy rakás kutyával, és az én hűséges (egyik) Katimmal. A doki elvállalta erre a napra annak a két lánynak az ivartalanítását, akikkel sajnos nagyon sok bajunk van a többi kutyus között, Andi pedig ismét vállalta, hogy náluk lábadozhatnak a műtött lányok. A rendelőnél most nem türelmetlen, ránk szinte már-már csúnyán néző emberek gyűltek össze, hanem barátok, és olyan ismeretlenek, akik jóindulattal fordulattal felénk, sőt, egy kedves hölgy még adományt is adott, és még anyukámék is felbukkantak a kis Trixievel, akit chipezés után Gréta ott vett át. Jött Ilike is Nádasdról, kedves ajándékkal és jó hírrel, segítséggel. Már szinte féltem, mikor jön valami baj. De csak nem jött…Helyette további kedves sms-ek jöttek, meg Anyukám a kedvenc kajámmal, amit ugyan nem kimondott nyugalomban, hanem a rendelőnél, várakozás közben ettem meg több részletben, mégis minden falatjában éreztem a nap békéjét, és tudom, míg élek, emlékezni fogok rá… Zsúfolt nap volt, még egy kicsit az átlagosan zsúfolt napjainktól is jobban az, mégis belefért egy finom puncs fagyi Katival, egy puncs jégkrém otthon, egy üveg pezsgő Dáviddal, és egy majd egyórás, nevetős-sírós telefonbeszélgetés egy régi, igaz barátnővel, amire évek óta nem volt idő, és ami –most éreztem csak igazán- már nagyon hiányzott. Aztán késő este egy bonyolult (nem túl sok kajára nagyon sok kutyus), de mégis jól végződő, békés etetés Kiskapudon, rajtam csüngő kutyák, szavaimon nevető Dávid, és esőmentes, barátságos idő.
És amikor baj történhetett volna, mert Batár elszabadult a mellettünk lévő kis háztól, akkor sem lett baj, ugyanis ez a becsületes barát egyenesen hozzánk szaladt, és amikor meglátott, örömében a nyakamba ugrott.
Most tényleg elmondhatom, hogy a Jóisten mindvégig vigyázott rám ezen a napon, elejétől a végéig óvta az én különleges kis napomat, hogy a Karácsony után ne veszítsem el a születésnapom varázsát is…
Többször elkapott egyébként a félelem, hogy na, most fog jönni valami baj, most lesz valamelyik kutyusnak baja, vagy most érkezik egy borzalmas hír, de nem, semmi rossz nem jött.
Lehet, sőt, biztos, hogy lesz majd, amikor jönnek az újabb bajok, de ezt a napot most valóban megóvta nekem a Jóisten, és még be is aranyozta, többek között egy megmenekült cicacsaláddal.
És még az autóm sem állt meg, bár reggel alig indult el, és fel voltam készülve a legrosszabbra is vele kapcsolatban, mégis kitartott szegény, öreg, becsületes kocsim, és ha meg is áll majd hamarosan (sajnos ez valószínű), nem pont április 17-én tette ezt, és ezért én mindig hálás leszek. És bár Flóra kutyánk csúnya sérülése miatt elég rendesen aggódom, de mégis csak él, itt van velünk, köztünk, és együtt harcolhatunk a folytatásért. Köszönöm Istenem, hogy megint megmutattad, hogy ami nekem fontos, az neked is az…
Tudom, nem lehet minden napom ilyen békés, ilyen jó dolgokkal teli, de ez az egy most már mindig az emlékeim közt lesz, és mindig erőt ad majd, kevésbé szép napokon is.
Ui: a fotón Marcipánnal, aki már két éve élt Kiskapudon, és aki két nappal ezelőtt végül révbe ért…
A kép megörökítette, ahogyan két igaz barát megköszöni egymásnak mindazt, amit kaptak egymástól. És ezúttal szeretném megköszönni minden kutyának (cicának, hörcsögnek, madárnak, rókának) azt a sok mindent, amit ebben az idáig eltelt harminchat évben kaptam és tanultam tőlük. Hálás vagyok az útért, amin járhatok…Ezen a napon épp úgy, mint az összes többin.