Ez az, amiért mindig megéri küzdeni...

Íme, így hempergett a hóban örömében a drága Ruby kutyus, amikor több napon át tartó, komoly betegség után végre jobban kezdte érezni magát!!! Bevallom, ennél a résznél engem még a sírás is elkapott a boldogságtól! Nagy küzdelem volt, de úgy néz ki, ezúttal mi győztünk, nem a parvo!!! Ruby azóta már eszik is, ugrál, szaladozik és végtelen szeretettel néz rám, én pedig ő rá... Köszönöm, Ruby nevében is, a sok-sok erőt, gyógyító energiát és az imákat a sok jólelkű barátnak és ismeretlen ismerősnek! Köszönet a Dokinak, hogy hitelben is maximálisan látta el a beteg kutyust, infúziózta, injekciózta, és minden erejével együtt harcolt velünk ismét egy életért! Köszönet azoknak az embereknek, akik időről időre az én számlámra is küldenek segítséget, így nem volt gond a tankolással és mindennap tudtam vinni Rubyt Barcikára! Enélkül biztos, hogy nem sikerült volna... Köszönet Dávidnak, hogy amíg én Rubyval küzdöttem, ő vigyázott a Falkára és tette a dolgát egyedül! Köszönet Ilikének, hogy mivel én nem tudok túl sűrűn gép előtt lenni, minden nap hírt adott az aggódóknak Rubyról! És végtelen hálával mondok köszönetet a Jóistennek, amiért megtartotta nekünk ezt a drága kutyát és visszaadta az egészségét! Az utamba is ő vezette, és tovább menni együtt is ő segített... Ruby holnap (ma) még lemegy az ózdi rendelésre, még egy pár injekció elkel, de már nem hány, nem megy a hasa, iszik magától és ha nem is hatalmas étvággyal, hanem kissé válogatva, de jóízűen eszik! Egyelőre marad még a helyen, ahol az elkülönítését meg tudtuk oldani, egyrészt mert ilyenkor egy ideig még fertőz ez a rohadt vírus, másrészt mert valamiért, mióta beteg lett, Ruby nem igazán barátkozik a kutyákkal, pedig előtte nem volt baj ezzel. Napjában háromszor kiviszem sétálni, ilyenkor ugrál, hempereg a hóban, szimatol és időről időre rám ugrik és megölel...

Na ez az, amiért mindig megéri küzdeni...