top of page

3 szuka kutyusunk ivartalanítására gyűjtünk

3 szuka kutyusunk mielőbbi ivartalanítására gyűjtünk, hogy minél előbb gazdira találhassanak!!! KÉREM, AKI TUD, SEGÍTSEN!

Kérem, aki úgy érzi, bármennyivel hozzá tudna járulni e 3 kutyus orvosi költségeihez, az tegye meg, segítsen nekünk, segítsen nekik!!! Kis tagszervezetünk (Herosz ózdi szervezete) számlaszáma: otp 11734121-20043678-00000000. Minden segítséget nagyon köszönünk!

Cuki, Csini és Lilien.A kétszer elütött tacsi, a várkonyi coop mögött éldegélő kis keverék és a buszfordulóban heteken át élő, bizalmatlan leányzó. Három kutyus, három sors. Ami közös bennük, hogy mind a hárman hozzánk kerültek az elmúlt hetekben, hónapokban, és nálunk testileg-lelkileg meggyógyultak. Mi csak egy ici-pici tagszervezet vagyunk, egy évek óta épülőfélben lévő menhellyel, nagyjából csak kétszer két kézzel, egy ideje már folyamatos teltházzal, sok-sok nehézséggel, de mégsem tudtunk hátat fordítani ennek a 3 kutyusnak (sem), hiszen amikor igazán nagy bajban voltak, senki más nem segített rajtuk úgy igazán...De ahhoz, hogy segíteni tudjunk, nekünk is segítségre van szükségünk... Cuki kétszer elütve és egy elfertőződött harapott sebbel került hozzánk, és bár chipes volt, és régi gazdái nagyon szerették, mégis lemondtak róla családi okok miatt. Hosszú út vezetett a gyógyulásáig, de végre egy igazán egészséges, életvidám Cuki él mellettünk, aki az ágyunkban alszik és reggelente puszival ébreszt. Jó lenne neki végre egy olyan gazdi, ahol ő lehet az egyetlen, ahol több figyelem jut rá, és ahol továbbra is szobakutyus lehet.

Csiniben és Lilienben nem volt chip.

Csinike nagyon kedves, ő a Coop háta mögül érkezett hozzánk, jólelkű, őt hosszú ideje etető emberek hozták el. Az első percben eldöntötte, hogy bízni fog bennünk, ez azóta is kitart, azonban a kutyákkal nem barátkozik. Így a teltházban az elhelyezését csak úgy tudtuk megoldani, hogy a nap nagy részében egy nagyobb méretű ketrecben van, pedig ő szegényke nagyon szeretne naphosszat szimatolgatni és a gazdi ölében lenni...

Lilient, ezt a csodaszép leányzót több hét etetés után is csak a gyepmester segítségével, kilövéssel tudtuk befogni, annyira nem szavazott bizalmat nekünk. Azóta viszont, már néhány nap múlva, olyan szeretettel fordul felénk, hogy szinte el sem hisszük, hogy ő volt az a félős kutyus ott, a táblási buszfordulóban... Hozzánk kerülése után szinte azonnal leverte a szopornyica, ami már az utcán is benne bújkálhatott, csak az életösztön nem engedte, hogy eluralkodjon rajta odakint a betegség. Nagy küzdelem volt, egy héten át az orvost jártuk, de sikerült, Lilien meggyógyult! Azóta rengeteget játszik, hízeleg, igazi kis hercegnő lett belőle! Az erdő ölelte kis háznál helyeztük el, ahol elég sok időt tölt bezárva, amit szépen megszokott, de azért mindig örömmel szalad ki. Jó lenne neki mielőbb egy igazi otthon, ahol végre kedvére szaladozhat és ahol rengeteg simogatásban lenne része egy szerető gazdi által... Mivel mi már évek óta nem adunk örökbe 6 hónap felett ivarosan senkit (másképp nem hiszem hogy értelme lenne annak, amit teszünk...), ezért most már az a legfontosabb célkitűzésünk, hogy e 3 lány műtétjére összegyűjtsünk, hogy mielőbb gazdikeresővé válhassanak.

Egy szuka kutyus ivartalanítása 18.000 ft, most 3 szuka kutyusról van szó. A további oltásokat, chipet már nem is számolva, 54.000 ft az, amire most mielőbb szükség lenne, hogy Lilien, Cuki és Csini végre igazán révbe érhessen... Kérem, aki úgy érzi, bármennyivel hozzá tudna járulni e 3 kutyus orvosi költségeihez, az tegye meg, segítsen nekünk, segítsen nekik! Kis tagszervezetünk (Herosz ózdi szervezete) számlaszáma: otp 11734121-20043678-00000000. Minden segítséget nagyon köszönünk! Már nem szeretnénk ezzel is tovább növelni az állatorvosi tartozásainkat, mert azok így is elég magasra nőttek ismét...

0 comments
  • Facebook
  • Twitter
bottom of page