Szakálka

És akkor hadd meséljem el anyukám egy másik kis védencének -akit átvállalt tőlünk, a teltházból - Szakálkának boldog révbe érését...

Ő egy teljesen más karakter volt, mint Elek, inkább az a fajta, akitől félted az anyukád :)

Persze, nem úgy értem, nagyon szerették egymást, ám Szakálka igazi kis zsarnok volt, szinte azonnal átvette az irányítást, icipici létére is. Nagyon tudott hízelegni anyukámnak, de ugyanakkor nagyon tudta rágcsálni a lábát is, és ez nem volt túl szerencsés.

Hirdettem, hirdettem, bizakodtunk, de jó ideig nem volt jelentkező. Mondtam, hogy elviszem addig, de anyukám pontosan tudja, milyen sok kutya van már így is a közvetlen gondozásunkban, sok lett volna már ez a pici a Falka mellé... Nagyon köszönöm, hogy így kitartott, és így szerette mindvégig ezt a fekete, szakállas kis koboldot, ezt a vérbeli rosszcsontot!

Egy szép napon jelentkeztek, egy szimpatikus család, a srácról tudtam is, hogy hosszú éveken át volt kutyái hűséges és jó gazdája. Bár féltem ugyan, hogy Szakálka el fogja érni, amit mostanában több, nem túl kitartó gazda kutyusa is elért: hogy visszaadják. De közben mégis reménykedtem, hogy ezek az emberek és ez a koboldszerű kiskutya pontosan hogy egymásra találtak! És nagyon úgy néz ki, végül ez jött be!!! :) Légy boldog, kis rosszcsont, légy jó barátja a gazdiknak, és maradj meg mindig ilyen optimistának, ahogyan megismertünk, amikor a Petőfi suli környékén a kezembe nyomott egy állatbarát... Egy aranyos történet Szakálkáról és a gazdikról: beadattunk még néhány injekciót a kis legénynek, miután örökbe fogadták, mert még nem volt teljesen jól, bár a közérzetén ez nem látszott. Ekkor találkoztunk ugye a rendelőnél, simogattam Szakálkát, a gazdi pedig büszkén mesélt kis barátjáról, a rosszaságait is beleértve. Kérdezem (félve, az utóbbi idők visszaadásai miatt...): "akkor nem akarjátok visszaadni?" Mire a gazdi: "dehogyis! Már esőköpenyt is vettünk neki!"