top of page

12 perecesi kutyaól

Sokan kérdeztétek, több smst is kaptam, de nem jutottam korábban nethez. Vasárnap megérkeztek a felajánlott perecesi kutyaólak Kiskapudra, a Strand melletti Bútorbolt támogatásával! A kutyusok már birtokba is vették mind :)

Amikor kiírtam a fuvarkereső posztot, valójában nem is nagyon hittem benne, hogy ez összejöhet... Ebben az időben valaki útnak vágjon, nagy autóval, azért, hogy Perecesről Kiskapudra szállítson nehéz ólakat, melyek közül jónéhány ráadásul nehezen megközelíthető helyen van, és ki kell onnan hozni...Szóval, én nem nagyon bíztam benne, hogy összejön...Pedig tudtam, nagy szükség lenne kutyólakra ebben a hülye időben, és akkor is nagy szolgálatot tennének, ha nem a legújabbak. Örültem volna, ha megérkeznek, de tartottam tőle, hogy nem lesz jelentkező. És ekkor beütött a cáfolat, az élő bizonyítéka annak, hogy nagyon is vannak jó és önzetlen emberek, akiket a tiszta segíteni akarás vezet! Zombor-Tóth Szimonetta és férje, Attila ráadásul úgy siettek szinte azonnal a segítségünkre, hogy egyetlen forintot sem kértek mindezért! Hatalmas köszönet nekik, akik erre áldozták a fél vasárnapjukat, önzetlenül! Ha ritka is ez a mai világban, láthatjátok, ki nem veszett!

Köszönet Attilának, aki zokszó nélkül cipelte és emelgette- kétszer is - az igencsak súlyos ólakat, és vezetett egy csomót a reggeli ködben! Köszönet Szimonettának, hogy mindig megragadja az alkalmat, ha valamivel segíteni tudnak a kutyusoknak! Köszönet az ólak felajánlójának! Köszönöm Dávidnak, hogy éjszakába nyúlóan, halál fáradtan és korgó gyomorral is mosolyogva cipelte, nagyrészt szálegyedül az ólakat, amíg én etettem, ezzel erőt adva nekem is egy kemény nap végefelé járva...!

És köszönöm régi, jó barátunknak, Gabriella Markus-nak, hogy rögtön felajánlotta a segítségét, arra az esetre, ha fizetős fuvar jönne össze - rá tényleg mindig számíthatunk! És köszönjük szépen a Strand melletti Bútorbolt ismételt támogatását!!! A kutyusok nagyon szeretik egyébként a perecesi ólakat, a vacsoránál például Jutkát, Kócit és Kabócát (ők mindig szabadon levők) is ezekben találtam meg, zárásnál pedig Dávid Zimbát óllal együtt tette be a helyére, mert semmiképp nem akart kijönni :)

Még nem mindegyik ól került be a helyére a 12-ből, de amelyik egyelőre csak úgy le lett téve, már annak is mind lakója van!

0 comments
  • Facebook
  • Twitter
bottom of page