Susi és Zsüliett/Gyömbérke, majd Fahéj

Amikor pár napja a sok által már jól ismert Norina csodával felérő révbe éréséről meséltem, akkor kitértem arra is, hogy Norina kislánya, egyik szeme-fénye, Zsüliett előző héten szerető gazdira talált, egy másik kölyök kutyusunkkal együtt. Most erről szeretnék egy kicsit mesélni, fotókkal is, szavakkal is.

Vera és a családja már vitt tőlem egy kutyust, anno, sok évvel ezelőtt. Akkor a két testvér együtt jött, de még nem Kiskapudra, mert olyan akkor még nekem nem volt, és már nem emlékszem, hogy mi volt a terv, milyen kutyust visznek, csak arra emlékszem, hogy egyetlen pillanat alatt eldőlt, a középkorú, egyszer már visszatért Babit viszik, az én arany Babikámat, aki a legnagyobb barátaim egyike volt, akinek kutyalelke sok ember lelkén túlragyogott mindig is...

Maximálisan biztos voltam benne, hogy Babika jó helyre került, és ez be is bizonyosodott, hiszen annyi év múltán, igazán megöregedve, még mindig megvan, és még mindig a család kedvence... Sajnos, a barátja -"kollégája", ahogy Rita, a másik lány emlegette- egy napon érthetetlen módon elveszett és többé nem került elő. Pedig keresték a gazdik aggódva, mindenfelé, én is hirdettem, de Simi többé nem tért haza... :(

Babika pedig, aki öreg korára elvesztette hűséges játszópajtását, igencsak mélabús lett, egyedül semmihez sem volt már kedve, szinte odaveszett a csillogás hályogos szemeiből...

Ekkor döntött úgy Vera, hogy nincs mese, szükség van egy újabb haverra Babi mellé, aki életkedvet ad neki, és aki picit feledteti a jó barát elvesztését...

Szívből örülök, hogy evidensnek tartotta, hogy az újonc is tőlem jöjjön, és így egy vasárnapon megérkezett hozzánk barátnőjével, hogy együtt hozzák meg a nagy döntést. Rögtön jó hírrel kezdték, lehetséges, hogy nem is egy, hanem 2 kutyust vinnének, és míg ezt megbeszéltük, addig az ajándékba hozott tálcás konzerveket és meleg rongyokat is kipakolták egykettőre a kocsiból. Majd bementünk megnézni a Susikat...

Sajna, épp a legrosszabb időszakban jöttek hozzánk, több napos esőzést követően az olvadás is megindult, így szegény Kiskapud, minden igyekezetünk ellenére, sár alatt állt ezekben a napokban.

De Veráékat ez sem ijesztette el, és a sok kutya sem, bejöttek a kifutóra, és a kölykök lezárt részében sárosan szaladozó Susit, a Susi.tesók közül a fő Susit azonnal kiszúrta Vera, ahogy annak idején Babival is tette...

Bárcsak több ilyen ember lenne ebben a városban, aki túllát a sáron, látja a piszkos bunda mögött a kutyát, meglátja a megszeppent tekintetben a csodaszép lelket, és meglátja egy fekete keverék kutyuskában az igaz barátot...

És Vera meglátta mindezt, ahogy anno Babikában is, és innentől nem volt kérdés, kié lesz a nemes feladat, hogy visszaadja az öreg Babi jókedvét, élni akarását: a Susié! :) A Susi-tesók közül egyébként Susi az első, és idáig az egyetlen, aki gazdira talált, pedig ezek a kiskutyák akkora élni akarással és optimizmussal vannak megáldva, hogy örülhetne az az ember, aki mellé társul szegődnek, de sajnos, ez egy olyan világ, ahol többet ér a mesterségesen felturbózott külső szépség, mint az ösztönösen, bentről jövő, igazi szépség... Így lesz ezerszer hamarabb gazdája a betegre szaporított, fajtatiszta kiskutyának, aki szegény talán még menni sem tud rendesen, mint azoknak a fekete kis keverékeknek, akik a legrosszabb helyről indultak, már az első heteiket is csoda hogy megélték, ám amikor egyszer csak gondoskodásba, törődésbe cseppennek, szinte a halálból küzdik vissza magukat, csillog a bundájuk és csillog a szemük is, tele vannak hálával és szeretettel, és olyan szívósak, hogy a legmakacsabb bélhurut is menekülőre fogja velük szemben...

És mégsem kellenek senkinek...Míg élek, nem fogom ezt megérteni...

Az én lelkemnek legalább akkora szüksége volt erre az örökbe fogadásra, mint a gazdiénak és a kutyusnak, mert ez visszaadta a hitem abban, hogy nem mindenki állt még be a sorba...! (Hilda gazdája ilyen még nekem...)

Szóval, így lett ezen a vasárnapon végre az egyik Susifej gazdis, méghozzá éppen a fő-Susi, aki a csomagtartóból ismerkedett épp új életének szereplőivel -akik ezerszer is elmondták, milyen gyönyörűnek látják-, amikor Dávid ölében egyszer csak felbukkant Zsüliett, Norina csodaszép kislánya, akit még mindenképpen látni szerettek volna a lányok, miután az oldalamon olvastak a borzalomból mentett kis családról... És hát az első reakció, amikor meglátták a kislányt, azt hiszem, mindannyiunk számára egyértelművé tette, hogy innen ma ez a két ember két kutyával fog elmenni... :)

Rajongás a szavaikban, dicséretek a selymes bunda láttán, szinte ováció a semmit sem értő, de a helyzetet egyre jobban élvező Zsülike körül, és közben persze továbbra is megnyugtató és dicsérgető szavak a csomagtartóból figyelő Susi felé, amelyektől magam is megnyugodtam. Itt nem ér majd kevesebbet soha a sáros bunda a selymes bundácskától. Itt nem ér majd soha kevesebbet a kis Susi, mert itt mindenkinek teljes szívből adják a szeretetet. Úgy a fekete kis keveréknek, mint az öreg, már alig látó réginek, vagy a selymes bundájú, elkényeztetett hercegkisasszonynak... Aki egyébként egy sötét és piszkos, hetekre bezárt keleméri kamrából indult, Kiskapudra kis rongycsomóként érkezett, majd láss csodát, egyszer csak olyan szép lett és olyan különleges, hogy aki csak ránézett, átértékelte magában a "sima keverék kiskutya" kifejezést...

Zsülikének nem lehet ellenállni, ebben biztos vagyok. És azt hiszem, azóta már Vera és családja is biztos ebben :) És szerintem abban is, hogy a világ így szép és így kerek, babistól-simistől-susistól-gyömbérestől... :) Nagyon sok boldog évet kívánok ennek a rendkívüli családnak, sok-sok boldog évet együtt a tőlem választott kutyusokkal, akikben ők akkor is képesek meglátni a kincset, ha azt nem minden esetben selymes bundácska takarja... Legyetek boldogok, Norina kislánya és fő-Susi, és a még nálunk lévő tesóitoknak is kívánjatok ilyen szerető otthont, mint amilyen a tietek lett...!

Susi elköszön tőlem, pacsit ad, puszit ad, harapdos, azt sem tudja, mit csináljon, mert kettőtől búcsúzik, akiket eddig a legjobban ismert, és kettővel tovább megy, pedig most találkoznak először... Milyen nagy dolgok ezek egy kiskutya életében, és ők ezt milyen okosan tudják kezelni...Mint a Susi is. A mancsát nyújtotta nekünk, akiktől búcsúzott, és azoknak is, akiket most ismert meg.

Kapott is érte sok-sok lelkes dicséretet, az én szememben pedig talán még a meghatódott könnyeket is meglátta, és gyorsan a vigasztalást is bevette a "pacsival intézhető"-kategóriába.

UI: Azért én rendületlenül bízom benne, hogy egy napon az elveszett, szelíd lelkű Simike is hazatér, és boldog lesz majd, hogy távolléte alatt akadt, aki öreg barátjának csillogást varázsolt a vaksi szemeire...