Törött lábú Mariskánk, Hangonyról

Mariska, pár nappal ezelőtti, törött lábú, kórosan sovány kis mentésünk... A teltházban sem mondhattunk nemet, mert biztosan meghalt volna odakint vagy gondatlan kezekben, de már nagyon erőn felül jött...

Kérem, hogy aki tud és szeretne hozzájárulni Mariska költségeihez, vagy a népes Falka, és otthonuk, az épülő menhelyünk kiadásaihoz, az kis tagszervezetünk (Herosz ózdi szervezete) otp 11734121-20043678-00000000 számlaszámán keresztül teheti meg, és mi minden támogatást nagy-nagy hálával köszönünk!!! Ez apró, pici, de mégis felnőtt kutyalány a képen gipszben és ruhácskában Mariska, a legújabb pártfogoltunk, aki az óév legutolsó napjaiban érkezett Hangonyról.

Igen, tudom, teltház, de ez a csont és bőr kiskutya (a képeken nem látszik annyira, de aki érintette, mindenki elszörnyülködött, olyan sovány szegény...) nemcsak emiatt volt nagy veszélyben az utcán, hanem a törött hátsó lába miatt is, amit csak húzott maga után...

Egyébként ő 3 másik, sovány kölyök kutyával reszketett a hangonyi-tó környékén, ott talált rájuk egy jólelkű srác. Tudta, ha ott maradnak, végük... Elért engem, de sajnos mi már annyira nem tudunk újabb kutyákat fogadni, hogy kértem, a 3 soványka, de ép kölyöknek próbáljon más megoldást keresni, és hozza el nekem a fájós lábút, mert őt még valahogy megoldjuk. A 3 kicsinek is lett gazdija, egy helyen, és én csak reménykedni merek benne szívemből, hogy jó helyük lesz itt, és értékelik őket a gazdik, és egy életen át kitartanak mellettük. Mindig rossz érzésem lesz, bűntudatom miattuk, hogy őket nem fogadtuk be, de sajnos, azt is be kell látnom, nem megy tovább... Nagyon sok kutyánk van, már Mariskát is csak nagyon nehezen tudtuk megoldani.

Visszatérve Mariskára. Egy este megérkezett, és engem rögtön elvarázsolt. Egy végtelenül kedves, szeretettel teli kiskutya, akinek valószínűleg soha életében nem volt kit szeretnie az emberek közt... Első éjszaka be kellett tenni egy hordozóba, és úgy aludt az ágyunk mellett (merthogy hazahoztuk, egyenesen be a szobába...), mert iszonyúan támadta a kutyákat. Közben sokat simogattam, és magyaráztam neki a dolgokat, ő pedig be sem tudott telni vele, hogy ölben van, simogatják, és hogy nem kell menekülnie... Első pár alkalommal egyébként szinte megfulladt, úgy evett, nagyon ki volt éhezve. És alig mert az elején ránk nézni, folyton elfordult, egyszerűen megijedt attól, hogy ennyire szem elé került. Nagyon rossz tapasztalatai lehetnek az emberekkel. És a kutyákkal is, mert mint mondom, rájuk rögtön nagyon haragudott, minden ok nélkül támadta őket, pedig szegények csak ismerkedni akartak vele. Már kezdtem kétségbe esni, hogy mi lesz, hova tesszük, ha nem barátkozik meg végképp a többi kutyussal. Ám ekkor reggelre csoda történt. Mariska annyira megértette a szavaim, amikor első éjszaka annyit beszéltem hozzá, és annyira meg akar felelni, hogy már reggel teljesen másképp viselkedett, sokkal elfogadóbb volt, sokkal szelídebb. Néha persze még odamorog, a kajáját meg kiváltképp félti, de azt hiszem, ilyen múlttal ez érthető, és szerintem, ahogyan sokan mások, idővel ő is megtanulja majd, hogy mindig van kaja, és akkor nyugisabb lesz ilyen téren is. Most még a kaja miatt nagyon amazonos tud lenni, de ezt leszámítva napról napra rengeteget javul a helyzet. Tegnapelőtt már játszott is Döncikével!

Kis lábát úgy néz ki, nem kell műteni, bár biztosra csak kis idő múltán derül ki. Gipszet kapott, amiben nagyon ügyesen mozog, még az ágyra is megtanult felmászni így :) Ott amúgy is nagyon szeret lenni, igazán élvezi a helyzetet. És tud illeszkedni a kiscsaj, az biztos, mert Csuzlinkával egész jó viszonyba került, pedig a mi foxi-beagle celebünk nem túl könnyen barátkozik holmi más kutyákkal.... :) De volt ám megrázó is...A kis lába megvizsgálásához és a gipszeléshez be kellett altatni, és bár nagyon kis mennyiséget kapott, a szíve még sem bírta, és a műtőasztalon megállt...Gondolhatjátok, majdnem elájultam, hiszen még mindig az én karácsonyi négyesembe vagyok belehalva, erre most a szemem láttára meghal az, akire én vigyázni akartam, az, aki annyira meg akar felelni nekem, hogy még a kutyákat is elfogadja maga körül...

Tényleg azt hittem, hogy rosszul leszek, és egyetlen reményem a Dokiban volt, aki időben cselekedni kezdett, ahogy észlelte a bajt, újra élesztette az én kis Mariskámat, és bár ekkor még semmi sem volt biztos, mégis csak hatalmas esélyt kaptunk... Az újra élesztés után a Dokiék aranylelkű Anitája (és a mi aranylelkű Anitánk :) ) félóráig szívmasszázsban részesítette ezt az apró kis hőst ott a műtőasztalon, míg a doki rendíthetetlenül figyelte a szívdobogást, és végül, egy nagyon kemény félóra után kijelentette, hogy "minden oké"! Stabil lett végre a kiskutya addig igencsak bizonytalan szívverése...Elmondani sem tudom, mennyire örültem, és milyen kő zuhant le a szívemről... Hatalmas köszönetem ezúton is a Dokinak, aki visszahozta a halálból a mi kis Mariskánkat, és köszönet Anitának a gondos, kitartó masszázsért, és hálás vagyok a Jóistennek is, amiért engedte ezt a kiskutyát tovább élni. Mindemellett meggyőződésem (amíg az életéért folyt a küzdelem, akkor is erre gondoltam, teljes valómban ezt éreztem...), hogy ők Négyen küldték őt nekem vissza... Ezután gondolhatjátok, mennyire aggódtunk a kis Mariskáért, aki időközben ruhácskát is kapott. A Falka ellátása közben 5 percenként szaladoztunk be a konténerbe ránézni hol Dávid, hol én. Ja igen, mert az első napokban délelőttől éjszakáig kint volt velünk Kiskapudon, a meleg konténerben, ahol szintén összeszokott a bent lévő kutyusokkal.

Mióta viszont sajnos rossz a fűtés a kocsimban, azóta inkább itthon hagyjuk, meg ne fázzon. Ő pedig nagyon szépen viselkedik, elvan Maracuyáékkal az ágyban, amikor hazaugrok hozzájuk napközben, hatalmas farokcsóválással üdvözöl, amikor pedig éjjel mindketten megjövünk, azt se tudja, mit csináljon örömében a kis drága... Az első napokban a szemét le sem vette rólam, én voltam a mindene, ám két napja beleszeretett Dávidba :) Egyre jobban van, bár a gipszelés óta egyszer egész nap hányt, jól meg is ijedtem, szaladtam vele az orvoshoz, de szerencsére semmi komolyabb, el is múlt. Kap vitaminokat, fel kell erősíteni az immunrendszerét. Első oltását parvo ellen már megkapta, és atka ellen is elkezdtük a kezelését, mert ez is ráfér. És persze, mondanom sem kell, gilisztával is televolt. Amúgy nagyon jó étvágya van, kicsit már válogat is, a sült kacsát, és az alutálcás kutyakajákat nagyon szereti a drága... Tudom, hogy ő csak egy pici kutya, de mégis felmerül egy rakás költség vele, ami nekünk, jelenlegi helyzetünkben, nagyon nem hiányzott már. De nem tudtam sorsára hagyni, tudtam, éreztem, neki orvosi ellátásra, nagyon körültekintő gondoskodásra van szüksége. És bár nem hiányzott már még egy kutyus a szobából (az ágyból :) ) sem, most már egész biztosan nem adnám semmiért, hogy itt lehet! Rá még hosszadalmas út vár, mire teljesen helyre jön, és még sok oltás is, chip, és aztán majd, ha nem lesz gipsze, és felerősödik, ivartalanítva is lesz természetesen. Remélhetőleg a lába meggyógyul, legalábbis fájni nem fog neki. Kérem, aki megteheti, hogy segítsen ennek az apró, szeretetet ezelőtt sosem ismert kiskutyának, valamint nekünk, az tegye meg, segítsen, mert anyagilag nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, így az új év legelejére... Kis tagszervezetünk (Herosz ózdi szervezete) számlaszáma: otp 11734121-20043678-00000000, és mi minden támogatást nagy-nagy hálával köszönünk! Kérlek, ha tudsz, segíts, most megint nagy a szükség...

Drukkoljatok Mariskának, és a 3 kicsinek is (talán a kölykei lehettek, de termetre nagyobbak voltak nála), akiket ismeretlenül sem fogok soha elfelejteni... Míg élek, az általam kényszerűségből kimondott nem-re fognak emlékeztetni, ami tudom, nagyon is tudom, mennyire okkal történt, ám mégis olyan nagyon fáj legbelül...Mást nem tehetek, hiszek a srácnak, aki megmentette őket, és szerinte jó helyen vannak! Így legyen. Mert sajnos, mindenkit tényleg nem menthetek meg, én egyes-egyedül. Ha mindig igent mondanék, akkor egy idő után már az olyan szerencsétlenre is nemet kellene, mint Mariska... Elfogytak a lehetőségeink, véges az erőnk, hatalmas a kereszt rajtunk. Én mindenesetre köszönöm a Jóistennek, hogy ezt a kicsi lányt még megmenthettük, és nagyon örülök, hogy azon az esős délutánon újra indult a kis szíve...