top of page

Nílus és Menta a csépányi útról

Nílus és Menta, a két csodaszép, optimista kölyök kutyatesó SÜRGŐSEN szeretők gazdikra várnak Kiskapudon!!!

Nílus és Menta pár hete kerültek hozzánk, amikor az a nagy hó errefelé leesett. Ám aki kitette őket Csépány és Ózd között, azt ez nem érdekelte, nem volt benne egy szemernyi irgalom sem... :( A két kiskutya a nagy hóban és a hajnali hidegben teljesen átfagyott, mire hozzám kerültek, a kis mancsaikba annyira beleütött a hideg, hogy nem is tudtak rendesen menni.

De miután az első pár órában többször jóllaktak, kialudták magukat és bújtak az ölelő kezeimbe, hamar rájöttek, hogy most már jó helyen vannak, és megnyugodtak. Azóta jóformán folyamatos játék számukra az élet...

Azonban sajnos a nagyobb kutyusoktól és egyáltalán, a sok kutyától nagyon megijedtek, nem tudtuk egyik társaságba sem beszoktatni őket. Ez igencsak megnehezítette a dolgunk, de végül, némi nem kis áldozatot hozva, találtunk magunk körül egy biztonságos zugot, ahol békében ellehetnek egy ideig csak ők ketten. A baj az az, hogy nagyon kevés időt tudunk velük tölteni, épp most, a legfogékonyabb időszakukban, és mondhatni, a két tesó csak nő most, mint a bolondgomba... Pedig olyan okos, tanulékony kiskutyák, annyira kellene nekik már egy igazi otthon...

Nílus és Menta kb. 4 hónaposak lehetnek, van több kölyökoltásuk, chipesek, költségeikhez való, jelképes 4.000 Ft-os hozzájárulásért cserébe szerető, megbízható gazdik számára örökbe fogadhatók! Érdeklődni utánuk nálam lehet, SMSBEN, a 0670/597-8277-re küldve, a kiskutya és az érdeklődő nevével, ahogy tudok beszélni, megcsörgetem a számot (bocsi, de keveset van nálam telefon, nethez + fb-hoz meg még ritkábban jutok, úgyhogy csak az sms a biztos!) Nílus kisfiú, és ő a kisebb, a bújósabb, Menta a kislány, benne több a fehér, nagyobb, mint az öcsi, és ő aztán örökké csak játszana :) Mindketten vidám, ragaszkodó, kedveskedő kiskutyák, akik már nagyon szeretnék megismerni, milyen egy igazi, saját gazdi szeretete és gondoskodása... Külön-külön is örökbe fogadhatók. Egészségesek, és már most nagyon éberek. Amikor pedig megyek hozzájuk, minden alkalommal annyira örülnek, mintha ezer éve láttak volna utoljára... Ha 5 perc telik el, akkor is ugyanígy örülnek :) Semmiképp nem szeretném, hogy rossz kezekbe kerüljenek, pl. olyanba, ami megöli bennük ezt a végtelen optimizmust, szelíd kíváncsiságot és jóindulatot...! ÚGYHOGY CSAKIS RENDES GAZDIK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK! De az övékét már nagyon... Nílus és Menta Ózd mellett vannak.

0 comments
  • Facebook
  • Twitter
bottom of page