2018. január 1.

2018/01/01

Fazekas

Nos, részemről az új év legelső mondani valója az, hogy a mai napon (01.01.) nem igazán leszek elérhető telefonon!
Aki azért keresne, mert a szilveszteri őrületben elveszett a kutyája, cicája Ózdon vagy környékén, az kérem, küldjön róla itt fb-n képet, némi infót, elérhetőséget, és egyúttal kérem SMS-BEN (0670/597-8277) írja meg nekem, milyen névről keressem a fb-s levelét! Ahogy gépnél leszek (bár ez nincs mindennap, az biztos) felteszem a posztot!

A telefontémára még egyszer majd visszatérek (nálam ez már központi téma, annyira ki vagyok merülve az állandó csörgésébe és az emberek sokszor számomra érthetetlen viselkedésébe, valamint az újabb és újabb reménytelen helyzetekbe, szomorú állati sorsokba, amiknek súlyát újra és újra rám teszik, akkor is, ha már nem bírom..) De most elég hozzá annyi, hogy egész egyszerűen nem bírok úgy neki menni az évnek, hogy rögtön az első napján rám zúdul egy rakás hívás, és vele egy rakás türelmetlen ember, és persze egy rakás megoldásra váró sors is, akiknek felvállalásához viszont én már kevés vagyok...

Teltházunk van, már csak sérült, vagy csonttá soványodott kutyát tudunk esetleg befogadni, de igazából hozzánk már senki nem férne be... És ez már jó ideje így van, mégis, az utóbbi hetekben is többen érkeztek, ám még mesélni, hírt adni sem tudtam róluk, annyira nincsen idő már semmire. Erő, idő, pénz, hely, lehetőségek - ez mind elfogyott, a határainkat már így is ezerszer kifeszítettük, nincs tovább, muszáj megérteni! KISKAPUDON TELTHÁZ VAN!!!

 


Persze, aki azért keresne, mert a szilveszteri őrületben elveszett a kutyája, cicája, annak segítek hirdetéssel mindenképpen. Ehhez kérem, küldjön róla képet, némi infót, elérhetőséget, és egyúttal kérem SMS-BEN (0670/597-8277) írja meg nekem, milyen névről keressem a fb-s levelét, mert már csak így esélyes, hogy rá is találok egy-egy levélre...

De hívni felesleges, alig van nálam a telefon, és ha néhány óráig nincs nálam, sokszor több tucatnyi nem fogadott hívást mutat, leginkább idegen számokról. Tudom, hogy így az örökbefogadni akaró rendes ember és a segíteni akaró sem biztos, hogy ránk talál, de nincs más választásom, a telefonhívásokat muszáj valamennyire száműznöm az életemből, mert különben hamarosan agyvérzésben odaveszem, és ez nem vicc sajnos...
Követhetetlenül sok levelem is érkezik, már a gmail fiókom is szinte teljesen betelt, a fb-levelezésem átláthatatlan, a telefonom pedig állandóan csörög, miközben én elsősorban kinti terepen vagyok a kutyusokkal, vagy éppen az ő ügyükben rohanok valahova, de még véletlenül sem egy fűtött irodában, nyugalomban, egy asztal mellett várom a bejövő hívásokat, e-maileket, fb-üzeneteket... Az azért már nem én lennék, ugye?


2018-ban előreláthatóan többször is lesz, hogy vagy nem leszek elérhető, vagy -hiába hív ezerszer is az illető, nem fogom felvenni, sajnálom. Nem azért, mert nem akarok segíteni, hanem azért, mert egész egyszerűen már nem tudunk segíteni! Fizikai és emberi képtelenség ennél több állatot, és a velük járó feladatokat magunkra venni. Mindenkit arra kérek, próbáljon meg némi áldozatot hozni, ha talál egy állatot, ha pedig a saját nem kell, akkor legalább időben kérjen segítséget, hogy hirdetéssel még megoldható legyen!
10 hívásból 8 azért hív, mert valakit be kellene fogadni. És mondom, már nem tudunk. De ez a legtöbb embert nem érdekli, csak a saját nézőpontját fújja, és közben "szép csendben" rám teszi egy újabb bajba került állat sorsának a súlyát... Én pedig már nem bírom ezt tovább. Erőnk végén vagyunk így is, de persze kitartunk, a már meglévőekért minden nap újra beállunk a csatasorba. Nagyon sok bajba került állatot fogadtunk már magunkhoz az évek alatt, egyre nagyobb létszámban, segítettünk akkor is, ha már igazából nem is tudtunk volna...Ám el kell tudni fogadni, hogy ez nem mehet így a végtelenségig, muszáj, hogy megértsék az emberek az utolsó erőnkből kimondott STOP-ot!!!


Ám sajnos az emberek nagy része nem úgy van összerakva, hogy bármit is megértene, naponta értetlenkedek emberekkel, akik nem hiszik el, hogy már nincsen helyünk...
EZÉRT AZ EGYETLEN, AMIT TEHETEK: NEM VESZEM FEL A HÍVÁSOKAT, csak akkor, ha előtte sms-ben jelezve lett, miért is keresnek. Befogadni már nem tudunk, hirdetésben tudok segíteni, a poszt elején (az elveszett kutyák kapcsán) leírtak alapján bárki tud hozzám fordulni segítségért, ha megérti é elfogadja, hogy befogadni már nem tudunk!
Sms, ez hozzám a legbiztosabb kulcsszó tehát továbbra is!!!

Végezetül ismét boldog, békés Új Évet kívánok minden jó embernek és minden állatnak, annyi, hogy ezúttal már az éjfél másik oldaláról...

UI: a képen egy igaz barátommal, egy hatalmas lélekkel láthattok. Ő Bleki, már idős, 10 év körüli, fekete, nagyobb darab kutyus, akinek nemrégiben meghalt a gazdája. Megtudtam a sorsát, és ahogy lenni szokott, megsajnáltam... És bár hetekig semmit sem tudtunk tenni érte (de hála Istennek, a gazdi fia rendszeresen járt etetni, gondozni ezen idő alatt), végül, két hete, ha nem is könnyen, de megoldottuk, hogy pártfogásunkba kerülhessen. Csak egy láncot tudtunk neki adni, és egy ólacskát, de mivel régen is főleg láncon élt, ez nem viselte meg.

 

Viszont a gazdi elvesztése, a bizonytalanság, a nagy változások az életében, az új, idegen hely így idősen - ez mind megviselte Bleki hatalmas és érzékeny lelkét, és bizony az első napokban kőkemény depresszióba esett, az ólból ki sem jött, ha behajoltam hozzá, és simogattam, elfordította a fejét. Enni azért szerencsére evett, ha nem is sokat, de legalább nem adta fel teljesen. Napokon át biztattam, hogy legyen a barátom, és kértem, hogy ne féljen, mert mi nem akarunk neki rosszat. Egy nap észrevettem, hogy ha el is fordul, de aztán visszanéz rám, míg beszélek, azt hiszem, ekkor kezdett kis szívével felém fordulni... Két hét telt el azóta, hogy összetört szívvel, szégyenlősen megérkezett, és bár a szégyenlősége mások előtt azonnal kijön még mindig (ilyenkor elbújik, még Dávid láttán is), ám bennem egyértelműen szövetségest lát, egy embert, akire rámeri bízni összetört kis kutyaszívét...Elmondani sem tudom, milyen boldog voltam, amikor először várt kint az ólja mellett, farok csóválva, és maximálisan éreztem a súlyát annak is, amikor ez a félős, szégyenlős öreg kutyus először várt úgy, hogy közben örömében ugrált, mint egy kölyök, és azt sem tudta, mihez kezdjen, amikor a közelébe értem... Azóta már megbeszéltük: ő mindig ilyen örömmel fogad, én pedig sokat fogom vakargatni a farát, mert azt nagyon szereti :) Azt hiszem, ebből mindenki leszűrheti, kettőnk között igaz barátság, kőkemény szövetség alakult ki... És igen, tudom, ki tudja, mi lenne most vele is, ha nem ígérem meg anno, hogy ahogy megoldható, befogadjuk. (bár itt a gazdi fia egy lelki-ismeretes ember, aki sorsára sem hagyta a kutyát, és közben más, jó megoldásokat is keresett folyamatosan, de egy idős, fekete, nagyobb testű, keverék kan kutyus nem a legnagyobb esélyekkel indul, amikor gyorsan új otthont kell találni a számára... Ahogy megismertem, rájöttem, hogy neki az a legjobb, ami történhetett vele, hogy hozzánk került, mert sajnos, úgy tapasztalom, nem sok ember "vacakolt" volna az ő érzékeny lelkével, az ő összetört kis kutyaszívével...

 

Sem sürgetni, sem mellőzni az ilyen, depresszióra hajlamos kutyát nem lehet (bár szerintem a többiekkel sem szép ezeket tenni...). Az elején azt hittem, sokkal több idő lesz, mire Bleki a bizalmába fogad, de ő egész korán legyőzte magában a félelmeit, a szorongását, és úgy döntött, elfogadja a felajánlott őszinte barátságom!

És igen, szoktam rá gondolni, hogy amikor nemet mondok valakire, mert már tényleg nincs hova, akkor talán épp egy ilyen szégyenlős, érzékeny lelkű kutyát lökök el még én is magamtól, és ebbe időről időre belepusztulok, de közben pontosan tudom, mindenkitől pontosabban, hogy van egy határ mindig, amit már tényleg nem szabad átlépni, akkor sem, ha ezt előtte már számtalanszor megtettük az előző határokkal. Amikor már a kocsinkban 5 kutyát hozunk-viszünk minden áldott nap, mert nappal itthon nem férnek el (és főleg nem kéne, hogy ugassanak!), éjszakára pedig Kiskapudon nincs már számukra hely sehol, akkor talán érthető, hogy azzal kezdem, ha idegen szám hív, hogy már nem tudunk befogadni! Aki nem emiatt keres, az néha rossz néven veszi a kezdő mondatom, ám aki pont hogy emiatt keres, az meg 80%-ban nem akar megérteni, nem érdekli a mi helyzetünk egyáltalán, csakis az, hogy megszabaduljon a számára gondot jelentő, vagy az utcán valahol meglátott és megsajnált állattól, azonnal, áldozathozatal nélkül, és lehetőleg a házból ki sem mozdulva...Úgyhogy inkább nem veszem fel, nem nagyon tartom magamnál, és próbálok nem belehalni újra meg újra abba, hogy mindenkit sajnos tényleg nem menthetek meg...

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

Köszönjük az adományokat:

January 28, 2020

November 5, 2019

October 27, 2019

October 14, 2019

April 23, 2018

Please reload

HEROSZ Ózdi Szervezete, OTP 11734121-20043678. Külföld: IBAN: HU16 1173 4121 2004 3678 0000 0000,  BIC(SWIFT)KÓD: OTPVHUHB

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now