Egy „kis” mondanivaló egy példás összefogás margójára...

Egy „kis” mondanivaló egy példás összefogás margójára...

Csuzlinka az a kutyus, akit csodával határos módon most egy rakás ember felkarolt. Ő az az elütött kutyus, akinek sajnos csúnyán széttört az állkapcsa, az orra, és aki mindezek ellenére igazán kitart... Rengetegen kerestek miatta, lett sok új ismerősünk, támogatónk, érkeznek az üzenetek, az sms-k, a hívások az ügyében, és ez nagyon jó érzés....

Viszont néhány dolgot muszáj elmondanom, olyasmiket, amiket a régi ismerősök/barátok, a Falka jó barátai, segítői már tudnak, de sokan, akik csak most ismertek meg minket, Csuzlina kapcsán, még nem. És úgy illik, hogy ők is be legyenek avatva. Esetemben a titok a türelem. Ha jön egy levél, egy sms, egy üzenet a fb-on, szóval bármi, ami reakciót kíván részemről, ha megígérek valamit, ha hírt kellene adni bármiről, ha jólesne a köszönet az adakozónak, akkor a leggyakoribb, amit kérnem kell, az a türelem. És bizony nem azért, mert lusta vagyok, vagy nincs kedvem a gép előtt ülni naphosszat, hanem azért, mert nem tehetem. Nekem Csuzlinkán kívül van még egy rakás megmentett kutyám (a létszámot inkább most le sem írom...), akikért az én „másik Dávidommal” ketten vagyunk felelősek, plusz építünk egy menhelyet a világvégén, Kiskapudon. Csúzlinka is ebbe a teltházba csöppent bele, és sajnos, ha egészségesen érkezik róla a hír, már befogadni sem tudtuk volna. Nagyon sokan vagyunk, nagyon nehéz időket élünk, és nagyon sok már így is mind anyagilag, mind fizikailag a súly, amit a vállunkra vettünk. Nagyon szeretek a kutyáimról és az általuk engem ért élményekről írni, de kis idő az jelenleg, amit erre fordíthatok, és mint sokszor láthatjátok, az is inkább éjjeli időpont.

Rengetegen érdeklődtök Csúzlina állapota felől, több barát, aki tisztában van a helyzetünkkel, tolmácsolja a neten keresztül, amit tőlem megtud, de hallom, hogy sajnos így is akadnak, akik úgy érzik, nem kapnak tájékoztatást, pedig segítettek. Nagyon kérem őket, legyenek megértőbbek velem szemben, higgyék el, amint alkalmam van rá, jövök és hírt adok, de muszáj megérteni, hogy egy egész falkányi kutya nem kerülhet folyamatosan háttérbe egyetlen miatt... Sokan felteszik a kérdést arról is, hogy összejött-e a műtét ára. Ezt megválaszolni holnapig (vagyis máig) képtelenség, mert ha már ott leszünk Pesten, akkor fogok tudni ez ügyben többet. Ahogyan már írtam róla, hétfőn délelőtt érkezünk Csuzlinával Ózdról Pestre, az Egyetemhez. Az öcsém vezet (én ilyen nagy utat nem vállalok be), lesz jó barát, aki vár minket a Népstadionnál, és lesz egy úr, egy jólelkű támogatónk, aki az Egyetemnél vár minket, mert neki ismerőse az orvos, aki fogad minket. Edina elintézte az autópálya-matricánkat, egy jólelkű srác, István pedig kifizette az úti költségünket, még többet is. Hatalmas köszönet ezeknek az embereknek! István egyébként ózdi, Cipóban lakik, éppen ott, ahol Csuzlinkát elütötték, sőt, még látta is biciklivel, amikor véresen feküdt az úton a kutyus, a gázolás után. A gázolót nem látta, ám amikor visszafordult, és a kutya a szemébe nézett, azt a tekintetet, azt a kutyaarcot azóta sem felejti, ha becsukja a szemét, azóta is látja maga előtt...

Igen, Csuzlinka sérülése nagyon csúnya, én a mai napig nem mertem igazán a szájába nézni. Megszakad a szívem, amikor látom a fityegő fogsort, az elferdült orrot, és azt, hogy ez a kutyus, midezek ellenére, teljes erejével élni akar... Eszik, iszik, mozog, figyel, engem folyamatosan követ a tekintetével, a többi kutyusra morog,ha kint van az udvaron levegőzni. Nem adja fel, nem hagyja el magát. Élni akar. Ezért (is) nagyon jó érzés, és nagyon fontos, hogy annyian mellé álltak, és küldtek pénzt neki, hogy végül is, ha csak nem iszonyúan magas összeget kérnek a műtét(ek)ért és az ellátásért, röntgenért, hasonlókért, akkor ki fogjuk tudni fizetni. Ez pár napja még elképzelhetetlennek tűnt, ám ismét meg kellett állapítanom, hogy csodák is léteznek, és jó emberek is szép számmal ezen a világon... A költségek alakulásáról csak a holnapi (mai) napot követően fogok tudni többet mondani. Nem biztos, hogy egyből gép elé jutok, de a szokásos embereinkkel egész biztosan üzenni fogok a facebook nekünk szorító részének holnap (ma). Nekem a telefonomon nincs internet, sem fb, és engem majd egy egész Falka vár haza, ha visszaindulunk Pestről. Persze, ez a hétfői nap Csuzlinkáról fog szólni számomra, köszönet ezért elsősorban az én aranylelkű Dávidomnak.

És még azt is sikerült megoldani, hogy Dávid mellé segítség is legyen Anna személyében a nap 2. felében, de azért félig az én szívem-agyam úgyis Kiskapudon lesz a nap folyamán. Sikerült embert intézni, aki kiviszi Dávidot délelőtt, miután az itthoniakat ellátta, lett ember, aki Putnokra, a kutyaboltba elmegy helyettem a két napi kajánkért, lesz, aki az étteremből elhozza estefele a maradékot, sőt, a leghosszabb távollétre felkészülve még olyan is van, aki ha kell, Dávidot behozza éjszaka Kiskapudról. De muszáj tudni az új támogatóknak, ismerősöknek, barátoknak is, hogy nekünk egy ilyen pesti út felér egy hatalmas kihívással, ezernyi teendőjéve, ezernyi megoldandójával. Hajnalban indulunk, addig már kis barátunk nem ehet, amit elég nehezen visel, de esküszöm, érti, hogy közel a segítség, úgy néz rám sérült kis arcával, hogy tudom, mindent ért. Fájdalomcsillapítókat és gyulladáscsökkentőt a kezdetektől kap, injekció és por formájában, mert gyógyszert nem hajlandó beengedni a torkán. Makacs, önfejű kutyus, aki már jó ideje kóborolhatott, és kicsit elfelejtette, hogy az emberek jók, hogy a kutyák barátok is lehetnek, és hogy a poci nem szükségszerűen üres. Bennem viszont bízik. Első perctől kezdve, ahogy betettem a kocsiba, véresen, sokkosan, és ő sérült szájával a kezem kereste, hogy megnyalja... Mi azóta barátok vagyunk... Most már azon kell imádkozni, hogy tudjanak rajta segíteni, hogy minél kevesebb legyen a felmerülő komplikáció, hogy ne legyen semmi, ami nem gyógyítható, és hogy kitartson az ő kis szervezete mindvégig, amíg harcolnia kell. Én küzdeni fogok vele és érte, az biztos. Ja, és még annyi, hogy akik már ismernek, azok jól tudják, ami anyagi segítség részünkre érkezik, az egész biztosan jó célra, a megmentett kutyusokra fordítódik mindig, az ő szebb és jobb életüket szolgálja minden, amit kapunk. Jelen helyzetben elsődleges Csuzlinka gyógyulása, műtéte(i), még abban az esetben is, ha horrorárakat mondanak majd (legfeljebb kénytelenek leszünk ismét kérni), ám ha jut a Falka ennivalójára is, azt remélhetőleg senki sem fogja visszakívánni a többiektől, akikben ugyanúgy kutyaszív dobog, amit egyszer már összetörtek, mint Csuzlinkában, csak legtöbbjük nem kapott akkora figyelmet és támogatást, mint új kis társuk...

De higgyétek el nekem nyugodtan, akit a Jóisten az én pártfogásomba küld, azért, amit emberileg lehetséges – sőt, attól még többet is- mi Dáviddal ketten mindent megteszünk, így van ez Csuzlinkával is. Nem kell félni, amit neki küldtetek, elsődlegesen az ő gyógyulását fogja szolgálni, de nem kell aggódni, mert ami támogatás hozzánk érkezik, az mindenképpen jó helyre jön. Örülök neki, hogy akik ismernek, és akik a barátaink, ők ezt már jól tudják, és bízom benne, hogy akiket most sodort mellénk az élet, ők is hamarosan biztosak lesznek efelől. Nekem nagyon fontos a bizalom. Jó szívvel ajánlom, ha van időtök, olvassátok régebbi posztjaimat is, és megismerhetitek a Csuzlinka előtti Ildikót is, aki ugyanaz, mint a mostani, csak valamivel kisebb figyelem középpontjában.

A mai napon szorítsatok nekünk, imádkozzatok Csuzlinkáért és az ő gyógyulásáért. A képen kivételesen nem ő látható, hanem a Falka néhány tagja. A Falkámé, akiknek ezúton is köszönöm, hogy elengednek azért, hogy egyetlenegyért küzdjek, és akiknek köszönöm, hogy amikor megérkezem majd, olyan örömmel fogadnak, amit ember csak megmentett kutyáktól kaphat... A Jóisten legyen velünk ezen a napon, ami vár ránk. És köszönöm mindenkinek, aki mellénk állt, aki aggódik, aki bármivel segít ezekben a napokban nekünk. Fazekas Ildikó, Ózd, 2017.06.12., hajnali 3 óra.