Újvárostéri újoncok


Ők a mai nap két újonca az Újvárostérről, ahol állítólag, az őket megtaláló gyerekek szerint már hetek óta kóboroltak. Chip nincs bennük. Kistestűek, egyikük fiú, másikuk lány.

Még kevés időm volt rájuk, annak is a nagy részében az elhelyezésüket oldottuk meg,úgyhogy a nevüket még nem volt idő, hogy elárulják, egyelőre ők az "újoncok".

Orvosi költségeikben (oltások, chipezés és ivartalanítás is vár rájuk) és etetésükben is hálásan fogadunk minden segítséget, hiszen tudjátok, nagyon nehéz helyzetben vagyunk egy ideje, a megnövekedett létszám miatt, azonban sajnos, látjuk, tudjuk, hogy ezen a környéken elég nagy veszélynek van kitéve az a kutya, aki védtelenül kint marad (akit tegnap fogadtunk be Szafíra előtt, egy kis szobakutya, őt például összerugdosták az indítónál, ha nemet mondunk rá, már nem élne...), így ezt a kettőt, lévén kistestűek és jámborak, megoldottuk valahogy.

Azonban az, hogy volt hova tennünk őket, a kennelesünk jóindulatán múlott, hogy kihozott úgy egy kisebb kennelt ismét a közelmúltban, hogy nem tudtuk még kifizetni. Ebben a kennelben már mások is laknak, például Kicsilány, őrá biztosan emlékeztek, ott dobták ki mellettünk télen.Itt kapott most egyelőre helyet a két újonc is, akiket így hála Istennek, egymás mellett tudtunk hagyni, mert láthatóan nagyon össze vannak nőve. Megnyugodtak, a kis pincsiszerű fiúcska már barátkozott is aktívan, velem is és a többi kutyussal is, a leányzó még kissé ijedt, de a kaját már elfogadták.

Nos, ennek a kennelnek az árából 29.000 ft-tal még tartozunk! A benne lakó, az általa oltalomra talált kutyusok nevében is kérem: segítsetek nekünk, hogy ezt mielőbb rendezhessük!

A mostanában kapott segítségeket mind ennivalóra fordítottuk, nem volt lehetőségünk erre is félre tenni többet, mint amennyit már bele adtunk. Kérlek, segítsetek...

Ha ez a kennel nem lett volna, sem Kicsilány, sem a sovány Kugli és a másfél hete az Inkubáror-háznál kihajított Töpörtyű nem kapott volna helyet nálunk, és bizony ez a két újonc is ott maradt volna, az úton, az összetört gyerekszívekkel együtt... Ha segítenél a kutyusok ellátásában, orvosi költségeiben, azt is hálásan fogadjuk! Aki pedig a hiányzó 29.000 Ft összegyűjtésében tudna segíteni, az szintén hatalmasat segít rajtunk! Kis tagszervezetünk (Herosz ózdi szervezete) számlaszáma: otp 11734121-20043678-00000000. Minden segítséget hálásan fogadunk, az újoncok és a régiek nevében is!

Köszönjük az adományokat:

HEROSZ Ózdi Szervezete, OTP 11734121-20043678. Külföld: IBAN: HU16 1173 4121 2004 3678 0000 0000,  BIC(SWIFT)KÓD: OTPVHUHB

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now