Picike
A másik cica – Picike- is hasonlóan jólelkű volt, és mégis hasonlóan szomorú sorsot kapott osztályrészül: Sosem feledem a napot, aminek estéjén jött a hír telefonon rólad.
Éppen a figyelmetlenség miatt kiszökött Borikát kerestük az erdőben végtelen aggodalommal, és az oly hirtelen beteg lett Ábelka feküdt élet és halál között a neki fűtött autóban, amikor jött a hívás az egyik benzinkútról, hogy elütöttek egy cicát, kétszer is átmentek rajta, ott fekszik magatehetetlenül, segítsünk már valahogy.
Ó, Istenem, gondoltam magamban, még ez is... Elmondtam, milyen nehéz a napunk épp, és hogy bemenni most semmiképp nem tudok, kértem, próbáljanak már más megoldást találni. Aztán, míg könnyes szemmel kiabáltam Borika nevét a mögöttünk lévő erdőben, majd Ábelka kattogó kis fejecskéjét simogattam, megéreztem: nincs mit tenni, önmaga elől nem menekülhet az ember.
Nem hagyhatom segítség nélkül a cicát, hiszen hogyan várhatom én, hogy megsegítsen minket a Jóisten ebben a nehéz helyzetben, ha én elmegyek más nyomorúsága mellett...
Felhívtam Timit, a cicák nagy barátját, aki a mi barátunk is, elmondtam neki mi történt, és kértem, ha tud, menjen el a cicáért, mert én nem tudok most bemenni Ózdra.
Timi viszont dolgozott, hajnalig, nem tudott érte menni. Azonban úgy van ő is összerakva, hogy ezután már nem tudott úgy tenni, mintha nem tudott volna a kétszer is elütött cica sorsáról.
Addig addig gondolkodott, míg arra jutott, hogy megkéri Klárika nénit, aki szintén a kóbor cicák nagy barátja, hogy fogadja már éjszakára a cicát, és aztán majd holnaptól meglátjuk, hogyan tovább, hova kerül, csak most biztonságban legyen. Így is lett, Klárika néni vállalta, én hívtam a benzinkutat, itt még gördült egy kis akadály elénk: senki sem akarta megfogni a cicát :( Ezért inkább elmentek Klárika néniért, a jólelkű idős asszonyért, aki ölébe vette, hordozóba tette és pártfogásába vette a cicát.
Timi másnap érte ment, és Andival kiegészülve elvitte saját költségén (a kutasok jólelkű hozzájárulását beletéve, és azt nem kicsit kipótolva) Egerbe a cicát.
A cicát, akit nekem is volt szerencsém megismerni. Ismeritek azt a típust, amelyik kedves, törékeny, bújós és kicsi? Ez a cica olyan volt...Dorombolt, a fájdalmak ellenére is, némán tűrte a kínokat, és hálás volt mindenért. Amikor láttam, rögtön a szívembe költözött, és így volt ezzel Timi is, Klárika néni is. Az már az első este után világossá vált: Klárika néni már vállalja egészen addig, míg meg nem gyógyul, tehát már az elhelyezésén sem kellett idegeskednünk. És bizony, azt gondoltuk, mi mind azt hittük, a cica meg fog gyógyulni. Hiszen ez a cica annyira élni akart. Annyi szeretet volt benne, és még annyi, de annyi dorombolás...
Ám Egerben olyan dolgok derültek ki, amikből egyértelmű lett: a cica sérülései az élettel összeegyeztethetetlenek. Nem is a gázolás, mert abból még fel tudott volna gyógyulni. Hanem egy másik sérülés, az volt a baj. Egy harapás, ami a gázolás előtt érhette. És ami a húgycsövet érte, és miatta a vizelet kifolyik a szövetekbe, bele a gyomorba, folyamatos mérgezést okozva. Gyógyítani nem lehet, műteni sem. Ahol műtenek Pesten hasonlókat, ott sem biztos, hogy vállalják, annyira minimális az esély, hogy sikerül.
A cica halálos ítélete ki lett mondva... Timi hazahozta, hogy velünk is megbeszélje, és mert őt is váratlanul érte, hogy ekkora a baj. A cicának hamarosan óriási fájdalmai lettek volna. Nem volt miben bízni. Itt már a méltóság az egyetlen, a szép, csendes halál az, amiért tehettünk valamit. Szegény Timi és szegény Klárika néni. Nekik jutott a feladat, hogy elvigyék a cicát utolsó útjára az állatorvoshoz. Injekció és aztán csend. Elhaló dorombolás, szűnni nem akaró könnyek a szemekben. Egy fiatal cica, akit Picikének hívtak, elernyedt a szerető kezek simogatásában, lecsukta szemeit, és elindult. Oda, ahol nincsenek fájdalmak, ahol sosem ér véget a dorombolás, ahol nincsenek gyilkos autók, gyilkossá váló állatok, csak a Jóisten és az ő országa....Ott meséli már Picike, milyen is volt ez a földi élet, mennyi rosszat látott és hány angyallal találkozott...Nyugodj békében, kedves, törékeny kiscica...!