Kandúr a Géza útról

Az öreg, nagy kandúrral kezdem. A nagy hidegben, januárban találták, csúnya fejsérüléssel a Géza úton. Valószínűleg valakik összeverhették, összerugdosták őt... Békés, szelíd teremtés lehetett,aki bár kóborlásban megedződött, mégis szó nélkül tűrte az orvosi kezelést, az idegen kezek érintését, még a nagy fájdalmak ellenére is.

Akik megtalálták, sorsára hagyni nem tudták, egyedüliként a sok ember közül, aki a nagy hidegben elment a sérülten fekvő cica mellett. Orvoshoz vitték, de elhelyezni, befogadni nem tudták őt. Ekkor kerestek meg engem, én pedig Anikó nénit.

Tudom, hogy ott is telt ház, meg sok a gond, de éreztem, ő is úgy gondolja majd, ahogyan én: odakint a nagy hidegben sérülten nem maradhat... Este elhozták őt hozzánk, mi pedig éjjel útnak indultunk vele Serényfalvára. Szegény cicában semmi ellenállás nem volt, pihent, aludt egész úton, ha felébredt, halkan nyögdécselt. Szegény békés öreg kandúr, egész biztosan fogalma sem volt róla, hogy megszokott élete miért kellett, hogy ilyen irányba induljon, miért bántották őt, kinek ártott, hogy ezt tegyék vele...

Érthetetlen az emberek gonoszsága, ahogyan érthetetlen a közöny is. Ha nincs a két állatbarát lány, akkor ez a cica ott hal meg vérző fejjel az út szélén a farkasordító hidegben... és közben olyasmiről beszélünk, hogy fejlődik a világ, hogy egyre többre képes az ember... A cica óvó szeretetbe érkezett Anikó nénihez, a kazánházban lett számára elkészítve egy jól bebugyolált kis hely, ahol nyugalomban, biztonságban pihenhetett szegény öreg legényke. Sosem felejtem, hogy amikor fényképeztem, és megsimítottam, egy rövid pillanatra hallottam dorombolni, drága cica, pedig gondolom, ehhez minden erejére szüksége volt, mégis fontosnak érezte, hogy megköszönje: jó voltam hozzá... Szegény kandúrka szinte folyton eldugta busa fejét a világ elől...Másfél napig csak aludt jóformán, ha felébredt, fájdalmai voltak, a végén sírt, úgy, ahogyan a halállal hadakozók szoktak, Anikó néni sírva őrizte az indulni készülő lelket, majd jött egy pillanat, amikor megdermedt a csend, és ekkor lett vége szegény öreg kandúr életének. Az öreg kandúrénak, aki soha nem ártott senkinek, mégis szétrúgták az állkapcsát ismeretlenek. Ők maradtak köztünk a földön, míg az öreg legény megtért a Teremtőhöz, és már ott dorombolja el, ami benne maradt erről a világról...Isten veled, öreg, nagyfejű kandúr cica!