LÉTSZÁMSTOP!!!

Kőbe vésve a szó Kiskapudon: LÉTSZÁMSTOP!!! Tudjátok, hogy már többször kellett a valóban nagy létszám miatt ezt kijelentenünk, ám egy idő után hol ezért, hol azért kivételt tettünk. Most utoljára, a nagy hideg beköszöntével senkire sem volt szívünk nemet mondani, aki az utcára került és megfogható volt.

Ám amikor már a lehetetlent ezredjére is kifeszítettük, és még mindig csak áramoltak a bajba került kutyák hozzánk, tegnap Odafentről iszonyatos erejű figyelmeztetést kaptam: elég volt! Ember vagyok, egyszerű halandó ember, aki ha képes is milliónyi áldozatot hozni a senki kutyáiért, a világot megmenteni akkor sem lehetek képes!

Úgy érzem most, a szívem kettészakadt. Az egyik fele azokért vérzik, akik ebben a hidegben oltalom nélkül maradnak odakint, és nem nyithatunk ajtót előttük. A másik fele azonban a már meglévőkért, a már rám bízottakért dobog, akiket már veszélyeztetek azzal, ha újra meg újra nem tudok nemet mondani.

Dáviddal ketten vagyunk erre a temérdek kutyára, a Falkára, és bár minden tőlünk telhetőt, sőt, sokszor még attól is többet megteszünk értük, az erőnk és főleg a figyelmünk véges.

Így tegnap két dráma is történt a mi szeretetett Kiskapudonkon.

A délután folyamán az egyik kölyök, Kendyke, azért, mert nem tudtunk rá figyelni, és azért mert túl kíváncsi volt, az életével fizetett...A fájdalmat, amit éreztem, nem kívánom senkinek, amikor élettelen kis testét magamhoz öleltem.

Aztán késő este érkezett az újabb baj, olyan, amire szintén nem számíthattunk. Három kutya, aki eddig sosem vadult meg az esti kiengedős játékidejük alatt, rátámadt egy másikra, aki kennelben volt, és társa hiába védelmezte minden erejével, a sarokba szorított kutyus iszonyatos sérüléseket szerzett.

Ez idő alatt én a kifutón rongyoztam a kicsik kennelében, Dávid pedig vizet osztott középtájon... A balhé hangjára azért nem lettünk figyelmesek, mert az este kiengedett kutyák kintlétét mindig őrült ugatás kíséri a már zárt kennelekből.

Hogy nagyjából mi történhetett, és hogy kik lehettek benne, a nyomokból tudtuk kikövetkeztetni. Magam jóformán egy tébolyult módjára viselkedtem, amikor megláttam a sérült kutyámat az óljába menekülve, egy negyedórán át úgy kiabáltam, törtem-zúztam, ahogyan engem ezek a kutyák még sosem láttak, aztán pedig a megállíthatatlan sírás következett. Közben szegény sérült kutyust óvatosan kihoztuk a kocsiba, társát pedig, aki a védelmezés közben szerzett néhány sérülést, lekezeltük. A sérült kutyus nevét azért nem írom le, mert ő rajtunk kívül még valakinek nagyon sokat jelent, annak, aki istápolta kóbor kutya korában, és mivel neki még nem volt lelki erőm elmondani, mi történt, ezért nem szeretném, ha a fb-ról értesülne róla. Éjjel értünk haza, a sérült kutyánkat hoztuk magunkkal, végeztünk itthon is egy kis „állományrendezést”, hogy ez a kutyus egyedül lehessen egy helységben, és bent a lakásban, fűtőtest mellett. A hajnal mellette ért, mert nagyon féltem tőle, hogy nem éli túl az éjszakát. Hála Istennek, túl élte! Ma hűséges segítőmmel, Katival levittük őt a rendelőbe, köszönöm a doktor úrnak, hogy hamarabb bejött Ózdra emiatt. Nem jó kilátásokat jósol, ám van rá esély, hogy túléli! Infúziót és rengeteg injekciót kapott, ha erősödik, műtétre lesz szüksége. Sokat számít, hogy viszonylag fiatal kutya és hogy nagyon jó erőben van. Most is mellette ülök, mindenféle fűtőtesttel melegítem, itatom, és tartom benne a lelket. Sikerülnie kell. Meg kell mutatnia, hogy sokkal erősebb a támadóinál, és túléli, amit tettek vele. Amennyi időt csak tudok, vele töltök, és amit nem lehetek mellette, akkor is folyton rágondolok. Iszonyú bűntudatom van, hogy nem hallottam meg, hogy baj van, akárcsak a kicsi esetében.

Tudom azt is, hogy ahol több kutya van, ott bármikor előfordulhat verekedés, de nálunk ez nem történhet meg! Én nem azért tettem fel az életemet a kutyák mentésére, hogy aztán egymást gyilkolják le.

Aki ismeri a Falkát, tudja, nagyon ritka a balhé (persze, kisebb acsarkodások vannak, de ez ott is előfordul, ahol 2 kutya van), hogy így lehet, annak több összetevője is van. Például az, hogy a fiúk mind ivartalanítottak, a lányok nagy része is, és a még ivarosokra is ez vár. Ennivaló van bőven, azért sosem kell harcolniuk. Sokat van velük foglalkozva, rendszeresség van az életükben, sokat mozognak, majdnem egész nap velük vagyunk. Sok kennelünk van, a kutyák elhelyezése és az, hogy ki lehet szabadon egész nap, vagy a nap nagy részében, kik lehetnek együtt egy helyen, ezek mind folyamatos logisztikázást kívánnak, és ezt én nagyon komolyan is veszem. Ám látjátok, még így is milyen könnyen megvan a baj... Tudom, sejtem, biztosan lesznek, akik majd megtámadnak e sorok olvasása után. Azt is tudom, lesznek majd, akik támadnak, amikor a továbbiakban nemet mondok a bajba kerültekre. De már nem érdekel. Nem ők azok, akik minden áldott nap, sokszor még éjfélkor is, kint vannak a kutyákkal, hogy minden rendben legyen. Nem ők azok, akik újra meg újra megfeszülnek, hogy minden poci tele legyen, hogy újabb és újabb kennelek érkezzenek, hogy a védőoltások meglegyenek, és még ezer más dologért. Nem ők azok, akik fagyban is, forróságban is, viharban is, mindig helyt állnak. Nem az ő szívük szakad meg, amikor nemet kell mondani, és akkor sem, amikor egy száz sebből vérző kutya szenvedését kell végignézni.

Okoskodni és kritizálni, ítélkezni és megmondani mindig könnyebb, mint ott lenni és csinálni. Tiszta szívvel, becsülettel.

Mi most elbuktunk, beismerjük. Hosszú ideje nem történt hasonló, most egyetlen nap alatt két baj is lett abból, hogy kettőnk figyelme véges. Ma már két kutyára nemet mondtam, és bár iszonyatos érzés volt, a továbbiakban sem tehetek másként. Mindenki megértését köszönöm! A kis Kendyke lelki békéjéért mondjatok el egy imát, nagyon aranyos és szép kiskutya volt, kislány, fekete-barna keverék... A sérült kutyusunknak pedig kérlek küldjetek erőt, meg kell gyógyulnia! Hála Istennek, nem hagyja el magát, a kezelést követően fel is állt, és az előbb is megpróbált mozogni. Iszik magától, és amikor fáradt fejét rámhajtja, majd megszakad a szívem, hogy nem siettem a segítségére, amikor bajban volt....Nem éreztem meg, nem hallottam meg, talán fáradtak is voltunk már, de a legfőbb ok, hogy már nagyon sokkan vannak a ránk bízottak.

Ezért kell határt szabnunk, most már tényleg, és kijelenteni: LÉTSZÁMSTOP! Amikor már a csilláron is kutya lóg, nem nagyon ugrálhat az ember. Felelőséggel szeretném végezni, amit teszek, és most már elsősorban azokat nézni, akik már nálunk vannak. Nagyon szépen kérek mindenkit, ha lehetséges, ne is fájdítsátok mostanában a szívem az itt-ott felbukkanó, bajban lévő lelkekkel...

Muszáj, hogy mások is segítsenek most egy ideig! Ha nagyon nem akad segítség, az email címemre (dikuszka@gmail.com) érkező levelek alapján hirdetésben segítek, befogadásban NEM! A bajt okozó kutyák egy ideig nem lesznek kiengedve, aztán majd csak nagyon-nagy felügyelet mellett, hogy ez többé ne fordulhasson elő soha. Az időmet a közeljövőben megpróbálom úgy beosztani, hogy minél több gazdira váró falkatagról hírt tudjak adni. De csak rendes gazdikat keresünk, mert az átgondolatlan örökbe fogadások a legjobb esetben is azzal végződnek, hogy a kutya hozzánk vissza kerül, és ez is folyamatosan újabb és újabb helyzet elé állít minket.

Tudom, sokan le sem írták volna mindezt, csak annyit, hogy stop. Ám ismertek, én minden helyzetben az őszinteség híve vagyok, és ha az örömökről beszámolok, a gyűjtéseinkhez segítséget kérek, akkor a bajokat sem lenne tisztességes eltitkolnom. Én egyébként eléggé kivagyok, gondolhatjátok, kérem, hogy ami nem életbevágóan sürgős, azzal most egy ideig ne keressetek. Majd valahogy összeszedem magam, de ehhez elsődleges, hogy a sérült kutyus is megtegye ugyanezt.

Köszönöm Dávidnak, hogy a nap azon részeiben, amíg én itthon állok helyt meg az állatorvosnál, ő odakint tartja a frontot, és köszönet az öcsémnek is ismét, aki a bajt hallva sietett ki Kiskapudra, hogy segítségül legyen. A létszámstopot kérem, tartsátok tiszteletben. Fazekas Ildikó, Ózd, 2017.jan.10.