Szandra és Vacak, ill. Fifi és Szuszi története

Szandra és Vacak, ill. Fifi és Szuszi története : Szandra és Vacak - két száműzött lélek

Baj van! Másodikán, több hozzánk érkezett lakossági bejelentés után a HEROSZ Ózdi Szervezete nevében Borbás Ági barátnőm és én kimentünk a szennai kutyákat megnézni. Nem sokkal korábban egy névtelen bejelentés már arról szólt, hogy ők nem bírták tovább nézni, azt a kutyust, amelyik meg van kötve mindig, elengedték egy vasrúdról, mert majdnem felakasztotta magát, annyira kis láncon volt. Mi kimentünk, és szörnyű kínokkal találkoztunk. A kisebbik, kékszemű kis manólány nyakára többszörösen rá volt csavarva egy vasalózsinór, a nagyobbik nyakában a lánc egybeolvadva a testtel. Egyik felfújódva az éhségtől, a másik csontsovány. Végtelen fájdalom és szenvedés két tekintetben. Két megmentésre váró lélek. A ház előtt voltak, mikor sült kacsát dobtunk nekik, azzal be-beszaladtak a kerítés nélküli ház udvarára, de sokkal inkább a mi környezetünkbe vágytak, egyértelműen várták a csodát, ami most felcsillant előttük...A Jóisten bocsássa meg nekünk, ha rosszat tettünk, de mi ölbe vettük a két belénk kapaszkodó kutyalelket, és elindultunk velük egy szebb élet felé. Nem, nem tehettünk mást. A két kutyus itthon láthatóan oldódni kezdett, már a kocsiban le nem vették szemüket rólunk, a kicsi bizalommal volt tele, a nagyobbik még félt, de ránk bízta magát testestől-lelkestől. A Szandra és a Vacak nevet kapták. Itthon nem győztek betelni a finom falatokkal, a simogatással, a szeretettel. A melegben összebújtak, és néztek ránk. Tele hálával és reménnyel.

Még aznap este megjelentek a "gazdák" a ház előtt, irgalmatlan hangnemben követelték vissza a kutyákat. Miután nem adtuk őket, rendőrt hívtak. Két civilkocsis nyomozó érkezett, egy rendőrhölgy és egy úr. Végtelenül emberségesen álltak az ügyhöz, egyértelműen kijelentették, hogy a kutyáknak itt kell maradniuk, mert itt jó helyük van, a nagyobbikat ki is vittem megmutatni, látva a sebeit, soványságát, nyomorúságos állapotát, és ismerve az én tevékenységemet, a kutyák érdekeit nézték, és annyit kértek, hogy hivatalosan értesítsem a családot, egyébként részükről teljesen rendben van, ha itt maradnak a kutyák. A túloldalon őrjöngő tulajok többször egy rendőr ismerősükre hivatkoztak, hogy általa fogják visszaszerezni a kutyákat. Mindeközben a kapu elé kivitt Szandra kétségbeesve kapaszkodott belénk, és esze ágában sem volt visszamenni a régi élet szereplőihez. A csődület eltűnt a házunk elől, a két ártatlan kutyalélek melegben aludt, szép lassan megnyugodtak, és véglegesen minden bizodalmukat a kezünkbe adták. Ránk bízták magukat... Mi Ágival másnap lesétáltunk velük az állatorvoshoz, aki beoltotta őket, vitamint és féreghajtót adott, bolhátlanítottunk, majd kiállított két igazolást arról, hogy a két kutya nagyon rossz állapotban van, nyakuk sérült, sebesek, kórosan soványak, parazitával telítettek. Mi ezek után hazaindultunk Vacakkal és Szandrával, akik annyira élvezték ezt az egész új életet, hogy azt elmondani sem lehet. Bújtak egymáshoz és hozzánk, büszkén sétáltak a pórázon, pedig még biztosan soha nem sétáltatta őket senki. Vacakot Ági szombaton fogadta volna örökbe, és vitte volna magával Pestre, Szandra pedig mindenhova jött volna velem kezdetben, hiszen idegei kivannak, nem szereti a többi kutyát, nem barátkozik, engem viszont feltétel nélkül elfogadott. Én pedig Őt... Miért a feltételes mód?

Mert ma megtörtént az, amire senki nem számított, egy végtelenül igazságtalan, és minden Istentől származónak ellentmondó esemény, ami fenekestől felforgatott mindent. Reggel arra ébredtem, hogy rendőrkocsi és három rendőr áll a házam előtt. Míg a múltkor, a két rendes nyomozó ittlétekor a kutyák néma csendben incselkedtek egymással, most azonnal megvadultak, ugattak, veszekedtek, zsigerből éreztem: baj van! A három rendőr egyértelművé tette, hogy a két kutyáért jöttek, és nélkülük nem mennek tovább. Visszaviszik őket szenvedésük színhelyére, visszaadják a tulajdonosoknak!!! Hatalmas félelem lett rajtam úrrá, egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy ez megtörténhet, hogy ilyen döntés születhet, amikor élőlények sorsáról van szó. Velem szemben nagyon ellenségesen viselkedtek a rendőrök, nem úgy, mint a két nappal ezelőtti nyomozók, és azt mondták, ha nem adom át a két kutyát, akkor azonnal elkobozzák őket, és aztán továbbviszik az ügyet, de gondolják, nem hiányzik nekem a kellemetlenség. Könyörögtem, érveltem, vitáztam, de hajthatatlanok voltak. A kutyák egyik gazdája, a csúnya szájú roma nő ott ült a rendőrkocsiban, és én biztos lettem abban, hogy ezt valamiféle ismeretség által tudták csak elérni. De ez most mit sem számít, a két kutyát ki kellett hoznom, azt hittem a szívem ott helyben megszakad, sírva öleltem magamhoz őket, míg kiérkezett a kutyaszállító rendőrkocsi. Az akkor kiérkező rendőr is gúnyolódott rajtam, és semmi érzés nem volt ott, rajtam és a kutyákon kívül egyetlen szereplőben sem. Mindent elmond egyébként az a jelenet a hozzáállásról, amikor a kegyetlen kérlelhetetlenséggel összetalálkozva, megbénulva a fájdalomtól magamhoz öleltem a két belém kapaszkodó kutyatestet, és nem bírva tovább, sírni kezdtem, a fiatal rendőrnő az ég felé emelte a tekintetét, és mit mondjak, nem azért, hogy irgalmat kérjen odafentről... Még azt sem engedték, hogy ennivalót küldjek a két kutyának. Elvitték Őket, Szandrát és Vacakot, akik közül egyikük holnap már ágyban alhatott volna új gazdik ölelésében, akik már úgy szerették volna őt, akik valóban mindent megadnának neki. Visszavitték őket oda, ahol annyi fájdalom, megaláztatás és nélkülözés jutott eddig is osztályrészükül, pedig már éppen kezdték elhinni: másképp is lehet élni. Minden hitüket ránk bízták, és én nem tudtam Őket megvédeni... Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ez így törvényes, vagy ha igen, akkor hogy lehet egy ilyen embertelen törvényt megtűrni az igazság ellenében? Szandra nyakából a láncot megmentésüket követően kombinált fogóval kellett kiműteni, a testében volt benne, ki tudja mikor rácsavarozták, és azóta arról el nem engedték. Vacak nyakába egy vasalózsinór volt hurkolva, ötször megtekerve, szorosra, majdnem fulladásra ítélve a növésben lévő kis nyakat. Éhesek voltak, és nem csak ennivalóra, hanem szeretetre, simogatásra is ki voltak éhezve. Ólat, tányérokat, ennivalót nem láttunk. Csak két megtört kutyát... És mikor végre megváltozhatott volna minden, kitépték Őket kezeimből, és ózdi rendőrök mindehhez asszisztáltak.

Egyetlen dolgot tanácsoltak, forduljak a városi jegyzőhöz, és majd ő hatásköréből adódóan, az orvosi papírokat látva, elkoboztatja a kutyákat a tulajdonosoktól. Az irányú kérdésemre kitérő választ adtak, hogy mivel tudja a család igazolni, hogy övék a kutya, hiszen ők valószínűsíthetően be sem oltatták egyiket sem. Nem érdekelt ez senkit, ahogyan az sem, hogy a két kutya sem egy nyakörvet, sem egy tányér ételt nem érdemelt meg eddig ennél a családnál, míg így szépen helyre jöhetnének, egészségesen, szeretetben élhetnének, ivartalanítva, oltva, boldogan. Itt minden számított, csak az én szavam és a kutyák érdeke nem. Ketrecbe tettem a két, bennem bízó, semmit sem értő, reszkető kis barátomat, megöleltem, megpusziltam őket (kaptam is ezért ironikus megjegyzést), és megígértem nekik, hogy nem hagyom cserben őket, még nem tudom, hogy milyen módon, de kimentem Őket abból a pokolból... Isten engem úgy segítsen... Ezután a rendőrkocsi elment a házam elől lelkem két lüktető darabjával, és én kétségbeesett telefonálásba kezdtem, majd Ágit magamhoz véve, jegyzőhöz rohantunk.

A jegyző szabadságon, az aljegyző megbeszélésen, ma már egyik sem elérhető. Ennyit a rendőr jó tanácsáról... Két igazgatási részhez irányítottak, mindkét helyen vállvonogatással, közönnyel találkoztunk, semmivel sem jutottunk előrébb, a két kutya sorsa itt sem számított... Harsányiné Lőrincz Erikát értesítettem elsőnek, elcsukló hangon meséltem, hogy mi történt, ő rögtön átérezte a helyzet fájdalmát és igazságtalanságát, annyira jó volt végre olyan emberrel beszélni, aki valóban ember, és akihez elér két kutya életéért, álmáért aggódó önmagam hangja. Erika lépéseket tett azonnal, Tőzsér Judit riasztotta Lakos György urat (Istenem, hányszor foglaltam már imáimba ezeknek az EMBEREKNEK a nevét...), beindult a gépezet, a Tetkós Állatvédők Erika szavára, és két kutya boldogtalanságának hírére rögtön mellénk álltak, és most várom, hogy történjen valami pozitív, valami, ami segít megtartani két barátomnak tett ígéretemet, azt, hogy igenis boldogok lesznek, hogy nem ott kell élniük, majd halniuk, ahol undorral beszélnek róluk, ahol simogatás helyett csak verést kapnak, ennivaló helyett pedig vasláncot a vérző nyakukba...

Lennie kell igazságnak, ami ezt nem engedi, amiben végsőkig hiszek, az pedig a Jóisten igazságossága, ami nem hagyhat most el minket. Egyszerűen nem! Kisgergely András kérésemre azonnal kiment a családhoz, megnézte a kutyákat, élnek, most bent vannak a házban, érdekes módon most ennivaló is került eléjük, de ha ezer évig élnék ezen a világon, akkor sem érteném meg, hogy emberek hogy ragaszkodhatnak ilyen áron két élőlényhez, akiket ők sem ellátni, sem szeretni nem tudnak, hogy vehetik el a boldog életet tőlük, miért nem értik meg, általunk mennyivel jobb élet várhatna erre a két élőlényre?

Annak idején kacskalábú Fridát a cigánysorról mentettem ki, ahol a magát gazdának nevező, írni-olvasni sem tudó roma nő a kezdeti ellenállást követően magától a kezembe adta a sovány, meggyötört kutyalányt. Ehhez semmi más nem kellett, mint hogy felvázoltam neki, mi vár itt Fridára, és mi várhatna rá akkor, ha a szervezetünk szárnyai alá vehetné. És ez a primitív, butuska nő emberségről tett tanúbizonyságot, szívéig elértek a szavak, és gondjaimra bízta a szilánkosra tört lábú Fridát.

Ugyanez nem volt benne a két kutyát küszködésre ítélő családban, szívük-lelkük-szemük nem volt a jóra, kapcsolatuk viszont valahogyan igen, és így adódhatott ez az egész fájdalmas eset, így történhetett meg az, ami egy igazságos országban nem eshetne meg... Így viszont most, február 4-én, háromnegyed négykor ott tartunk, hogy két kis angyal, megismerve a békét, szeretetet és a gondoskodást, lelketlen emberek részvételével száműzve lett a csodából, amire pedig már annyira vágytak, és talán nem is igazán hittek már benne, főleg Szandra, aki annyit szenvedett, félt már, aki anyukaként szerette és oltalmazta kis barátját, aki a rendőrkocsiban is védelmezően ölelte át vézna testével a csepp, reszkető lelket, és semmit sem értve, kezeimbe kapaszkodva, rácsok mögé szorultak, egyre távolodva az álmok úgy vágyott megvalósulásától... Két kis angyal ma félelemmel a szívében alszik el, ha nem mozdulunk meg Értük... Ha valaki segíteni tud, bármilyen módon, engem elér a dikuszka@gmail.com-on, vagy a 0670/597-8277-n, köszönöm a ma már értünk megtett lépéseket, kérlek, maradjatok mellettünk, mert vannak csaták az életben, amiket nem veszíthet el az ember, mert akkor a Jóistent gyalázná meg ez a földi világ. Szandra és Vacak, a két kis angyalka hite a tét... Fazekas Ildikó Ózd, 2011.02.04. A kétségbeejtő helyzet megoldódott, még aznap! Harsányiné Erika, Tőzsér Judit és talán más angyalok segítségével a gépezet Pesten visszafordíthatatlanul beindult: Lakos György úr és ketten a Tetkós Állatvédőktől (köztük a vezéregyéniség Perédi Gergő) még akkor este megérkeztek Ózdra, nekünk tápot hoztak, és mellé hitet, még többet, majd elindultak útjukra. Hosszú órákon át küzdöttek a rendőrséggel, akik nem akartak emberséget tanúsítani még most sem, de aztán megtört a jég: a triót nem lehet megfogni semmivel, mert pontosan tudják, melyik jogszabály, melyik törvény miről szól, ki és mit tehet meg... Így őket nem tudták legyűrni. A két kutya negyedikén este tízkor, rendőri segítséggel, hivatalos kobzó irattal, elindult az új világ felé...Köszönet érte! 02.04. A "gazdák" azóta is fenyegetőznek, és állítják: vissza fogják szerezni kutyáikat, akik szerintem ezerszer inkább az Ági, a Judit, a Bea, a Gergő, a Lakos úr, a Nándi, az Erika kutyái, mint az övék.

Bolond lyukból bolond szél fúj, így nem törődök már ezzel a családdal, mert szerencsére én pontosan tudom: milyen boldogságba csöppent mind a két angyal... Köszönet mindenkinek mindennemű segítségért, a biztató szavakért. És igen, ahogy sokan említettétek az ügy kapcsán: bárcsak állatkínzás vagy kutyaviadal esetén intézkednének ennyire magabiztosan a rendőrök...

Fazekas Ildikó Ózd, 2011. 02.19.

Köszönjük az adományokat:

HEROSZ Ózdi Szervezete, OTP 11734121-20043678. Külföld: IBAN: HU16 1173 4121 2004 3678 0000 0000,  BIC(SWIFT)KÓD: OTPVHUHB

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now