top of page

Fehér furgonból kihajított kutyák

Tegnapi nap folyamán Borsodnádasdnál egy házaspár szemtanúja volt, hogy egy fehér furgonból körülbelül 5-6, felnőtt kutyát dobtak ki. Kis-és nagytestű keverékeket. Mindegyikük rettegett, riadtan tovaszaladtak ,egyedül egy tacskójellegű legényt tudtak megfogni közülük. A képen is látható kutyus most nagyon sürgősen gazdira, vagy ideiglenes befogadóra vár. Kb. három éves, kedves, de kicsit még félős, kistestű, tacskókeverék fiú, akit végképp nem akarnak tovább tartani. Márpedig legalább egy kutyus megmenekült, az már csúnya lenne a sorstól, ha nem élhetne a lehetőséggel. Kérem, aki tudná fogadni ezt a jó természetű, ragaszkodó kiskutyát, minél előbb hívjon engem a 0670/597-8277-s számon.

Azonban itt még nem érhet véget számomra a történet. Hiszen meglehetősen furcsának találom, hogy külterületen, egy puszta mellett, kinek állt érdekében és miért szélnek ereszteni ki tudja hány, felnőtt, keverék, megfélemlített kutyát? A befogadók szerint a tacsit is biztos, hogy bántották, a és a többiek is nagyon féltek, szabályosan menekültek. Fehér furgonnal a sintérek is szoktak járni. Persze, ez csak találgatás, ahogy az is, hogy szinte biztos vagyok benne, hogy ez nem egy egyedi eset volt. Sok minden jár az eszemben. Ez semmiképpen nem egy legyintésre méltó eset, valaki, vagy valakik, -valószínűsíthetően kóborló, befogott- kutyákat dobtak ki egy kocsiból, bántották őket, és sorsukra hagyták. Kinek állhat ilyesmi érdekében?

Ha hozzáfűznivalód, ötleted van, vagy tapasztaltál már hasonlót, kérlek, írj a kampany@c2.hu -ra.

0 comments
  • Facebook
  • Twitter
bottom of page