Médiatámogatottságunk

Tény és való, körülbelül majd éven keresztül a helyi városi tévében több oldalon hirdethettem a HEROSZ Ózdi Szervezetének pártfogoltjait, és ugyanígy tehetett az Ózdi Gazdikereső is- térítésmentesen. Ezt ezúton is köszönöm, hiszen rengeteg állatka lelt ilyen úton új otthonra.

Ám szeptemberben jött egy hívás, miszerint feltűnt a fönőknek, hogy túl sok oldalon vagyunk jelen a Képújságban, és azóta kemény 1, azaz egy oldalon hirdethetek én, és szintén egy oldalon az Ózdi Gazdikereső. Ami két állatot jelent, kétszer. A rengetegből. Megmondom őszintén, megérteni sem tudom az ilyen döntéseket, hiszen maga a Képújság állandóan tele van ismétlődő, szürke hirdetésekkel.

Sokak elmondása szerint üdítő színfolt volt a sok kutyus és cica képe, általában összesen hét-nyolc oldalon. Mindig összeválogattuk a legsürgősebbeket, akiknek az élete múlhatott a gyors otthonra találáson, és bizony sok állat lelt így gazdira. Nem tudom, mi ösztönözhette a tévé vezetőjét arra, hogy ezt a lehetőséget elvegye tőlünk, és az állatoktól.

Mert bizony ebben a városban egyébként sem sok támogató akad, sorsára hagyott kutya és cica viszont annál több. Az emberek általában elvárják, hogy ha egy állat bajba kerül, akkor igenis segítsünk rajtuk,, de hogy ezt hogyan sikerül minél többször megvalósítanunk, az már csak keveseket érdekel. Nem hiszem, hogy nagy dolog volt. Egy pár képes oldal, néhány, általunk még egy esélyt kapott kutya és cica fotójával. Igaz, nem fizettünk érte, de nem akarom elhinni, hogy ennyire elanyagiasodott mindenki. Rám, mint Szervezetre, mint megtudtam, még több költség hárulna, ha hirdetni akarnám kis barátaimat. Annak árán inkább ételt veszek nekik.

Ám felháborítónak tartom, hogy aki megtehetné, hogy segítsen, jelen esetben pozicíójából adódóan, az elhatárolódik attól. Szerintem ez szomorú. Nem hiszem, hogy hirtelen annyi hirdető akadt, hogy a támogatás által fent lévő oldalak már nem férnének fel. De azt mondták, ez nem az én dolgom. Nem, persze, hogy nem, az enyém csaka megunt állatok megmentése, tűzön-vízen keresztül, és néha bizony elszomorodok, amikor ilyen dolgok történnek. Amikor a városom egyetlen tévéje még ezt a lehetőséget is elveszi a sorsukra hagyottaktól.

De aztán eszembe jut az a szegény sorban élő,értelmes kisfiú, aki a munkahelyemen kitett perselybe, minden pohár kóla megvétele után beleszórja az összegyűjtött pénzecskéjét. Minden vagyonát. Eszebe jut ez, és megnyugszom: vannak irigy emberek, akik a sokból semmit sem adnak, és vannak a jószívűek, akik a kevésből mindent...