top of page

Aktuális helyzet

FELHÍVÁS!

 


  ÓZDON JELENLEG NINCSEN KUTYAMENHELY, HOGY EZ VÉGRE MEGVÁLTOZHASSON, MOST MINDEN HELYI ÉS KÖRNYÉKBELI ÁLLATBARÁT SEGÍTSÉGÉT VÁRJUK!
Magánemberek, cégek, vállalkozók, munkások, sofőrök...jelentkezését örömmel fogadjuk a Védencek nevében is.


   A Center és Sajónémeti közt, 2011. novembere óta az Ózdi Önkormányzattól rendkívül kedvező áron bérelt területünkön ez év tavaszán szeretnénk megkezdeni a leendő befogadó állomásunk kiépítését. A kezdeti lépések költségeit svájci állatbarátok önzetlen segítségével sikerült összegyűjtenünk, azonban a legelső munkafolyamatokhoz helyi cégek, vállalkozók, jóindulatú szakemberek  jelentkezésére számítunk. Számlaképes, a célunkra tekintettel némi kedvezményt adni tudó lehetőségeket keresünk az alábbi feladatokra:

/FIZETNI TUDUNK, ÁM NÉMI KEDVEZMÉNYT A KUTYUSOK NEVÉBEN IS HÁLÁSAN FOGADNÁNK! A munkálatok bármelyik részében szívesen vesszük ÖNKÉNTESEK mielőbbi jelentkezését./

- 3,5 t-s teherautóval fuvart vállaló sofőrt keresünk


- Fentieken kívül továbbra is várjuk bármilyen építőanyag felajánlását részünkre, munkadíj nélkül segíteni akaró önkéntesek (akár a kőműves,illetve fuvaros munkára is) jelentkezését, valamint szükségünk lenne a 6x4 m-es faházunk tárolására -pár hétig- alkalmas, biztonságos helyre, ahol a védelem megoldásáig elhelyezhetnénk leendő gazdasági épületünket, becsületes kezekre bízva. Pár tucat raklapra is szükségünk lenne, ezen kívül bármire, ami betonozáshoz, illetve a lekerítéshez elengedhetetlen lehet. Tanácsokat, ötleteket is hálás szívvel fogadunk.

KÉREM, AKI BÁRMIBEN SZERETNE ÉS TUDNA SEGÍTENI, JELEZZE FELÉM (0670/597-8277 - változó munkaidőmben nem mindig tudom felvenni!-, illetve dikuszka@gmail.com.

A MINKET TÁMOGATÓ CÉGEK ÉS VÁLLALKOZÓK SZÉLESKÖRŰ REKLÁMOZÁSÁT TERMÉSZETESEN VÁLLALJUK A TOVÁBBIAKBAN!

 

Fazekas Ildikó - HEROSZ Ózdi Szervezete, Ózd, 2012. március 4.

bottom of page