Borsodbóta

2017/02/10

Fazekas

Ember...! Nézd a képeket, és nézz mélyen magadba! És ha részed volt az idáig vezető útban, akkor mélységesen szégyelld el magad, és ne állítsd magadról, hogy te EMBER vagy!!!
Két apró fekete felnőtt kutyát a januári farkasordító hidegben dobtak ki, nem messze tőlünk, a Borsodbótát jelző táblánál.

 

A két kutyus minden nap megjelent egy rövid időre a tábla környékén, ám a nap nagyobb részében valahol meghúzták magukat. Mi sokáig nem is láttuk őket, csak hírüket hallottuk és ennivalót vittünk nekik a táblához, napjában többször is, minden nap. És imádkoztam értük, hogy túléljék a nagy hideget...Hogy valaki meg tudja őket fogni, és elhozza őket hozzánk, ha már haza nem viszi...Aztán egy nap megláttam őket...Egy picit nagyobb fiúcska (a nemeket csak feltételeztem, mint kiderült, jól), és egy apró leányka, nem kölykök már, de kistestűek. Feketék és végtelenül bizalmatlanok. Még a lány közelített volna is, de a fiú nem engedte, ő végképp nem bízott. Őt megközelíteni 5 métertől jobban nem lehetett. Tudtam, szétválasztani nem szabad őket, hiszen ők barátok, társak, egymáshoz hűségesebbek, mint sok ember...A lány mindenhova követte a fiút, a fiú pedig le nem vette a szemét a lányról. Fekete Lovag és Kicsi Lány, így neveztem el őket. És megígértem nekik: mindent megteszek, ami tőlem telik, hogy megmenthessük őket. Hogy visszaadhassam a bizalmuk...
Aztán napokig újra nem láttam őket, csak a kaját vittük mindig, minden nap többször, a táblához. Pénteken nem volt autóm, más vitt ki minket Kiskapudra is, más vitt le a táblához is. Megláttuk őket, megálltunk. Féltek, de mintha engedett volna kicsit a félelmük. Kaját tettem ki, ahogy eltávolodtunk picit, már ették is. Tudtam, egy kis idő kell még, és sikerülni fog...
Másnap, szombaton, Anitáék jöttek hozzánk, ők látták meg az úton élettelenül fekvő pulikeveréket, ők húzták le az útról, ők szóltak nekem is. Sírás tört rám, és végtelen fájdalom. Elkéstünk, éreztem. Tudtam, a fiú halt meg... Aznap már volt autóm. Délután lementem a tábla felé, végtelenül nehéz szívvel, és a szürke ködben az út szélén kerestem a vérző fekete foltot, amikor rátaláltam, düh és szomorúság tört fel belőlem. Drága Fekete Lovag, ez a hűséges barát, ez az elárult, bizalma-tört pulikeverék ott feküdt az út szélén, kiesett szemmel, elharapott nyelvvel, holtan, szívében megdermedt álmokkal, reményekkel...Betettem az autóba, és elvittem, hogy eltemessük. Hogy legalább annyit adjunk neki, hogy legalább ne az út szélén...

Aznap többször kerestük Kicsi Lányt, de nyoma sem volt. Féltem, őt is elveszítettük. De nem! Másnap éreztem, újra el kell indulnom, aznap többedjére, keresni őt. Csak a magánya járt az eszemben, csak a végtelen kétségbeesését éreztem. És egyszer csak megláttam, az úton szaladozott, ott, ahol előző nap életét vesztette a társa...Megálltam, csalogattam, de hiába, csak menekült. Mentem utána, és kértem a Jóistent, és kértem a fentről mindent látó Fekete Lovagot, segítsenek, sikerüljön, Kicsi Lányt már ne veszítsük el.

És egyszer csak megjelent egy hölgy, egy állatbarát királdi hölgy, segítségét kértem, és ő segített. Ő már ismerte a kutyusokat, felé már nyitott is a lány, és ha nem is ment könnyen, egyszer csak megtörtént! Ott volt az ölében, és hozta a kocsimhoz! KicsiLány félt, rettegett, de elindult velem...

És bár nem volt könnyű a kutyákkal enyhén szólva is támadó viselkedésű apróságot a teltházban elhelyezni, azért csak sikerült, még ha ezt most egy más célra szánt kennelünk is bánja, és azóta már Kicsi Lány minden bizalmát rám helyezte, ha meglát, örül, csóvál, ugrál, .és ha ölbe veszem, fejét a vállamra hajtja...És tudom, amikor álmodik, hűséges társát látja, ő mesél neki, és engedi, hogy most már bízzon, hiszen ahol Ő van, onnan már mindent lát, és jól tudja, bennünk bízhatott volna...Csak itt lent, a földön, annyi fájdalom érte, hogy akkor még ezt sajnos még csak nem is remélte...
Volt, aki mínusz 20 fokban utcára hajította őket...Volt, aki szó nélkül, fejét feléjük sem fordítva elment mellettük...Volt, aki kinevetett engem, amiért a nagy hóban, sötétben, kis vödrüket kajával töltöttem...Volt, aki nagy sebességgel átment egyikükön, és még csak le sem húzta az útról, még csak meg sem rezdült tette súlyától...
És volt, aki rajtunk kívül enni adott nekik...Volt, aki megállt miattuk, csalogatta őket, hozzánk jött szólni, segíteni próbált. Volt, aki lehúzta az elütött, vérző testet az útról...
És volt (van,lesz), aki mindezt látta...Lábánál nyugszik már békében egy fekete bundájú, becsületes pulikeverék, egy hűséges barát, és együtt örülnek annak, jól tudom, hogy egy másik fekete kutyus, egy még apróbb, még félénkebb már jó helyen van, szeretetben, ott, ahol súlya van a szónak: megígértem...

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

Köszönjük az adományokat:

January 28, 2020

November 5, 2019

October 27, 2019

October 14, 2019

April 23, 2018

Please reload

HEROSZ Ózdi Szervezete, OTP 11734121-20043678. Külföld: IBAN: HU16 1173 4121 2004 3678 0000 0000,  BIC(SWIFT)KÓD: OTPVHUHB

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now