Jenőke

2017/01/12

Fazekas

A saját magam építette világ legmélyebb poklában járok. Jártam már itt, néhányszor, de azt gondoltam, már elég erős falakat építettem a világom és a poklok közé, és többé nem történik olyan, ami oda száműzhetne... De most megtörtént.A saját magam építette világ legmélyebb poklában járok. Jártam már itt, néhányszor, de azt gondoltam, már elég erős falakat építettem a világom és a poklok közé, és többé nem történik olyan, ami oda száműzhetne... De most megtörtént.

 

A barátunk voltál, Jenőke, az egyik legjobb. Hűséges, becsületes, jó barát. Már kóbor kutyaként is mindig szaladtál hozzánk, ha az autónkat meghallottad, már a kóbor... éveid alatt is szövetséget kötöttünk, te és mi. Nem azért hoztalak el, hogy a halálodat leld három megvadult másik kutyám tébolya miatt. Nem halni hoztalak, hanem élni... Nem tudtalak megvédeni, nem vigyáztam rád eléggé. Létszámstop, véstem kőbe a szót a drámád után. De már hiába. Már vissza nem forgathattam az idő kerekét, pedig mit nem adnék azért.

Az orvos azt mondta, ha felállsz, túléled. És te már aznap felálltál. Mert olyan erős voltál, annyira végtelenül erős. Felálltál, jártál, jöttél hozzám. Fejed a vállamra hajtottad, és amikor a mancsod fogtam sírva, te kihúztad, azért, hogy rátehesd a kezemre... Nem haragudtál rám, pedig én nem védtelek meg. Egy fél napon át együtt voltunk, és olyan jó volt melletted lenni, pedig sebeidet látva újra meg újra megszakadt a szívem. Hajnal kettő és öt között magadra hagytalak, és ezt sosem bocsájtom meg magamnak. Még annyi mindent elszerettem volna mondani. Hogy ha majd felépülsz, a mi kutyánk maradsz, ahogyan Benjuska, majd itt élsz velünk, a kiskert lesz a tied, és megismered végre, milyen az igazi otthon. Meg akartam köszönni a barátságod, még sokszor, még ezerszer. Még annyi mindent akartam, Jencike, és azt hittem, esküszöm, én annyira azt gondoltam, hogy lesz még időnk rá. Hogy sikerülni fog...

Mikor felriadtam, mentem hozzád, már nem éltél... Szemeid lecsukva, örökre elaludtál. Csak abban bízom, a Jóisten várt rád Odafent, ahogyan a legbecsületesebb lelkekkel teszi, várt, és meggyógyította sebeid. És már többé nem fáj...
Csak nekem...Nekem nagyon...Belehaltam, és újra meg újra belehalok. Már minden könnyem elsírtam, de még mindig csak sírok, és a bennem lévő végtelen fájdalomtól és bűntudattól fuldokolok...Nem vagy többé, és magaddal vitted a magam építette világ békéjét is. Nem te vetted el ezt a békét, te semmiről sem tehetsz. Ők, a megvadultak, ők vették el tőlem, ahogyan téged is. Isten bocsásson meg a gyilkosaidnak.
Én most poklot járok. Mély, fájdalmas, borzalmas poklot. Aztán majd felállok, de még nem látom a kiutat. Most még csak fáj, iszonyatos erővel fáj. Ez az igazi próbatétel, tudni ilyenkor is elfogadni a Jóisten akaratát...Egy ideig nem leszek. Harcot vívok.Önmagammal, a világommal, mindennel. Aztán majd egyszer csak előrefele kezdek újra menekülni, ha a Jóisten is úgy akarja. Addig is próbálom újra megtalálni a világom békéjét, az érzést, amiért csinálom, amiért építem ezt a világot....
Isten Veled, Jenőke! Ne haragudj rám... Ugye, vársz majd Odafent, ugye, a barátom maradsz örökre? Mindenen túl...
Fazekas Ildikó, Ózd, 2017.január 12. hajnali 3 óra.

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

Köszönjük az adományokat:

January 28, 2020

November 5, 2019

October 27, 2019

October 14, 2019

April 23, 2018

Please reload

HEROSZ Ózdi Szervezete, OTP 11734121-20043678. Külföld: IBAN: HU16 1173 4121 2004 3678 0000 0000,  BIC(SWIFT)KÓD: OTPVHUHB

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now