Örökbeadva! Pompom

A képen: PomPom még Kiskapudon.

És mielőtt elmesélem a mi kis kapucnis manónk boldogságát, a következő örömhírt, előtte elmesélem, meddig is képes elmenni az "ember" az aljasságban... PomPomot még évekkel ezelőtt mentettük, egy őszi napon, soványan, csapzottan érkezett hozzám (akkor még csak magam voltam) Kiskapudra. Szépen helyre hoztam, oltásokat, chipet kapott, ivartalanítva lett, és már csak ...a szerető gazdit várta. Aztán egy márciusi napon (akkor még azt gondoltam, szép napon...) betoppant egy teljesen normálisnak tűnő család, egy anyuka, két lányával, hogy a nagyobbiknak (húszon felül volt már) keresnek szobakutyust, kedvencet. Ők már ki is szúrták maguknak benézve a kutyák közé PomPomot. Én nagyon megörültem, hogy ez a szép kis pincsilegény végre révbe ér, kihoztam őt, megtörtént a látványos örömködés, kitöltöttük a papírokat, rendeztük a jelképes anyagiakat, és ők tovább indultak PomPommal. Én meg voltam róla győződve, hogy minden oké. Volt, hogy érdeklődtem, pozitív választ kaptam, és azon, hogy fotó sosem jött, a rengeteg ügyes-bajos teendő között, el sem gondolkodtam.

Aztán eltelt két év. Egyik állatbarát ismerősöm jelezte, hogy az a pincsi, aki már hosszú ideje láncon él szomorúan egy rossz hírű családnál, és akinek szokott mindig ennivalót dobálni, elszabadult a láncáról, és az ő háza előtt állt meg. Ő természetesen bevitte, de el kéne hoznom. Pár napra rá érte is mentünk, és amikor kihoztuk, nagyot dobbant a szívem, mert hiszen a kutyus kiköpött olyan volt, mint PomPom, csak nagyon rossz állapotban. Gyorsan chipet néztünk, és már ki is derült a hirtelen hihetetlen tény: ez a sovány, ápolatlan, félős kutyus bizony PomPom...Ő élt hosszú ideje már láncon, egy családnál, akinek én egész biztosan nem adtam volna örökbe senkit...Este írtam fb -on a "gazdának", aki tőlem örökbe fogadta PomPomot anno, két éve, és érdeklődtem a kutyus hogyléte felől. Ó, minden rendben vele, jöttek a válaszok, bűzlött minden szavukban a hazugság...Kozmetikushoz is jár, kirándulni is hordják, a lakásban lakik természetesen, és így tovább, és így tovább...

Én ekkor legszívesebben rögtön megírtam volna az igazat, és elküldtem volna a tudjátok hova ezt a nőt, ám úgy döntöttem, most megfigyelem, meddig képes elmenni az emberi aljasság...

Napról napra kértem újra a fotót a kutyáról, és kérdezősködtem tovább. A hazug válaszok jöttek is tovább, ám a fotók sosem. Aztán jött egy fordulat, amiben már nem a saját címét adta meg a kutya lakhelyéül, hanem egy másik címet, hogy már ott lakik. Mondanom sem kell, sem az ő címe, sem az új cím még csak köszönőviszonyban sem volt a hellyel, ahol PomPom szabadulásáig ténylegesen élt...Hogy mi minden történhetett ezzel az ártatlan kiskutyával, míg egy lánc végére jutott, nem tudom, talán jobb is.

Hogy milyen szándékkal jött el érte azon a (most már tudom, átkozott) napon ez a nő a családjával, azt sem tudom.

Az biztos, hogy azóta még ezerszer jobban megnézem, egy-egy kutyát kire bízok rá, hiszen az örökbe adásnál nem sok nagyobb felelősség van az én életemben. Hiszen én megtanítom őket újra hinni, bízni, ám ha rosszul mérem fel az örökbefogadót, akkor hatalmas bajnak teszem ki a kutyát, aki értem kész volt még arra is, hogy másban is bízni merjen... PomPom esetében hatalmas, isteni szerencsénk volt, hogy a Jóisten újra visszavezette őt hozzánk, és ezzel újra megmenthettük őt. Újra helyrehoztuk, újra orvoshoz vittem, újra felkaroltuk testileg és lelkileg is. Meg is lett az eredménye, csodaszép és vagány, bátor kiskutya vált belőle újra, és minden pincsilányunk belé lett szerelmes :) Természetesen többé nem hirdettem, nehogy ismét melléfogjunk. Annak a nőnek megírtam végül, hogy mi is az igazság, magyarázkodása már végképp nem hatott meg, mint embert, örökre leírtam magamban... Aztán Karácsonykor jöttek hozzánk kedves, állatbarát fiatalok. Ennivalót hoztak, és sok-sok szeretetet. Órákon át nem tudtak szabadulni a Falka öleléséből, már sötét volt rég, de ők még mindig csak simogattak, simogattak, és ismételgették, hogy ennyi kutyát, és ennyi boldog kutyát még sosem láttak együtt :) A srácot kiskora óta ismerem, mint kiderült, és a barátnőjével, meg az ő nővérével is rögtön megtaláltuk a hangot.

Mikor végül csak elindultak, még kiszaladtam utánuk PomPommal a kezemben, hogy őt még meg kell nézniük, mert a sok nagy kutyus között észre sem vették eddig, hogy milyen csinos kapucnis, terepszínű kis kabátjában. Higgyétek el, szerelem volt első látásra...:) Azzal mentek el, hogy megbeszélik a családdal is otthon, bár én odáig azt sem tudtam, hogy ők kutyust is keresnek. Csak annyit kértem, gondolják át nagyon, mert ez a kiskutya már nagyon sokat szenvedett, és elmeséltem gyorsan a történetét is. Aztán csütörtök késő este ért utol a hívás: másnap jönnének PomPomért...:) Péntek délután elindult hát új, igazi élete felé, egy olyan szerető gazdival, amilyen mindig is járt volna neki... Légy hát nagyon boldog, drága PomPom, megérdemled, hisz Te igazán megszenvedtél ezért...Felejtsd el, mennyire aljas is tud lenni az ember, ha nem ember... Légy boldog, kis visszatérőnk, légy nagyon-nagyon boldog.

Köszönjük az adományokat:

HEROSZ Ózdi Szervezete, OTP 11734121-20043678. Külföld: IBAN: HU16 1173 4121 2004 3678 0000 0000,  BIC(SWIFT)KÓD: OTPVHUHB

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now