Dávid

Ildikó Dávidja, a Falka Dávidja és elolvasva ezt a történetet ki merem mondani, hogy a mi Dávidunk! Dávid, Ildikóval együtt valóban Hősök és minden tiszteletem az övék! Nagyon nagyon szeretném és bízom benne, hogy nekik is össze tudjuk gyűjteni az álomösszeget! Hajrá dementorok! Hajrá Ildikó! Hajrá Dávid!

Dávid...

„Másik Dávid” néven ismernek rá sokan, mivel először volt Kiskapud életében az öcsém, mint szintén Dávid, és aztán lassan másfél éve, érkezett a másik is. Régóta ismertük egymást különben, de egy múltbeli kutya kapcsán, némi félreértéssel tüzdelve, haragudtam rá. Aztán úgy alakult, hogy az utcájukból az egyik házba sűrűn járnom kellett a kutyák miatt. Kicsit nehéz volt a háziakkal szót érteni, a jóindulatukkal nem volt baj, csak szinte sose voltak otthon, amikor megbeszéltük, hogy megyek. És Dávid olyankor mindig ott termett. Ismerte jól azokat a kutyákat, barátai voltak, a háziak örökös engedélyével beugrott ilyenkor a kerítésen, és kihozta nekem mikor melyik kutyát, hogy aztán elvigyem az állatorvoshoz. Ő is névről ismerte őket.

Jó, egy picit azért már kezdtem enyhülni az irányába :)

A dokihoz mindig elkísért, és rajongással hallgatta, ahogyan a Falkámról mesélek, és szerintem nem gondolta még, hogy amikor azt mondom, nekem ezer dolgom van, akkor az tényleg úgy is van. És mindig elmondta, ha segítség kell, szóljak, ő jönni fog.

És egyszer úgy alakult, hogy szóltam. Egy tél eleji napon jöttek az új kennelek, le voltak szervezve a fiúk. Öcsém, Andris és egy barátja. Ám ez utóbbi az utolsó pillanatban lemondta, és este tízkor kellett másnap reggelre megfelelő segítséget találni. Így hívtam fel Dávidot, aki rögtön igent mondott, másnap érte mentünk, kihoztuk Kiskapudra, és ő beleszeretett...

Ebbe az egészbe, a Falkába, a minket ölelő erdő énekébe... Abba, hogy Kiskapud felett mindig kék az ég, még ha felhők takarják is olykor. És azóta van Kiskapudnak egy „másik Dávid”-ja is...

Azóta sok idő eltelt, sok új kutya érkezett, sok régi indult útnak, rengetegen csak megszálltak nálunk a szükség idején, néhányan pedig nálunk leltek igazi otthonukra. De egy biztosan közös az elmúlt majd másfél év kutyáiban: már nemcsak engem ismertek és szerettek meg, hanem Dávidot is.

Mert onnantól kezdve mindig itt volt. Elmenni sem akart. És ha kutya (vagy cica) miatt kellett éjszaka vagy hajnalban indulni, Dávid jött. Ha baj volt, jött, és megmentett, engem, és a kutyáim. Cipekedett, etetett, takarított velem együtt, és cipekedett, etetett és takarított helyettem is, amikor úgy alakult. Nyugodt szívvel rá mertem bízni bármikor a Falkát, és ezt addig Andrison kívül senkivel sem mertem megtenni.

Szép lassan könnyebb és szebb lett az amúgy is szép,de még így is nagyon nehéz élet. És valahol félúton, Julius kutya miatt Hangony és Domaháza között, a barátságból szerelem lett... És közben egy másfajta szerelem, a Falka iránt érzett is ott van, és mindkettőnkben egyre csak erősödik.

Dávid azóta is mindig ott van, mindig jön, ha baj van, mindig tudja a megoldást, amikor már én nem, ő az, akire mindig lehet számítani. Ezt a kutyusok is jól tudják, és már régen a Falka legbelsőbb körébe fogadták. Sok olyan kutyánk van, aki csak engem és őt fogadja el, senki mást. Ilyen kutyusok régen is voltak, de lehetett bárki épp mellettem, ezek a kutyák csak engem fogadtak el. És a kutyák nem tévednek, legalábbis ennyi már nem tévedhet :)

Majd másfél év alatt rengeteg minden történt velünk, Dáviddal kapcsolatban egy jelentős fordulópontot kiemelek: majd egy éve itt volt már, teljesen önkéntes alapon, tudtuk, ha elmegy dolgozni valahova, nem fogok már bírni ennyi kutyával egyedül, és akkor megtörtént a csoda: Ózd Város és a HEROSZ közös erővel munkaviszonnyá alakították Dávid ittlétét!

Persze, Dávid azóta sem kér szabadságot, vagy megy el betegre, hanem, ahogyan én is, elfogadja, hogy nincs többé hétvége, nincs többé ünnepnap. Falka van, meg Kiskapud...

És Dávid az, aki mosolyog akkor is, amikor éhen-szomjan végezzük a dolgunk, és a végére még bezuhan egy nem várt esemény. Ő az, aki kitart kánikulában és mínusz húsz fokban is, hóban, sárban, esőben. Kitart akkor is, amikor több a nehéz nap, mint a picit könnyebb. Kitart a végeláthatatlan napokon, az „Ildikónak rossz kedve van-napokon”, az „Ildikót most nem lehet megállítani-napokon”, és minden olyan időszakban, amikor más férfiak, tudom, ordítva futnának el.

Azt kérdezitek, milyen ember is akkor ő? Dávid olyan ember, hogy egy falka kutya a barátjának választotta, meg minden kétlábú barátom is, és nem utolsó sorban én is. Mert a szíve aranyból van, és a becsület meg a kitartás, a szorgalommal együtt ott lakozik benne. Olyan ember, aki segít a gerincsérült kutyusoknak megkönnyebbülni...Vizet hord, sétáltat, takarít, temet, könnyeket töröl, és sebeket gyógyít. Láthatatlanokat is. Olyan, aki az utolsóját is nekik adná meg én nekem. Vigyáz a kutyáimra, míg én írok róluk, hasznossá teszi magát, amikor gép elé kell ülnöm, hogy végre kijöjjenek belőlem a szavak.

Ő az a fajta, aki tolja a szekeret, velem együtt, nem pedig visszafelé húzza, útra kelni csak ilyennel érdemes, ezt már megtanultam. Dávid a végtelenségig türelmes, lásd, engem is elvisel. Nagyon érzékeny ember, ezért fogékony a kutyák sorsára is. Szívből tud nevetni, és szívből csinál mindent. Nincs benne taktika, ravaszság, ő még egy letisztult világ szülötte. Olyan, aki mindenre emlékszik, amit egyszer elmondtam, és minden kutyámat névről ismeri, ahogyan én is. Mi ketten mindegyiküket nevükön szólítjuk, és rengeteget beszélünk róluk akkor is, amikor épp nem köztük vagyunk.

Mert Dávid is megtalálta Kiskapudban azt, amit én és a kutyáim több, mint három éve elkezdtünk benne elrejteni, hogy mindig meglegyen... Dávid a sarat válaszotta a bulik helyett, a kutyakakát a kocsmapult helyett, felborult életet a normális család helyett, és az őrületet a nyugalom helyett, amiben valahogy mégis béke van... – bízom benne, hogy jól döntött. Ja, és Dávid az az ember, aki mindig lemond a csokiról az én javamra, mert tudja, hogy ha vészesen leesik a vércsokiszintem, abból csak baj sülhet ki :) De ígérem, ha Zizit kap, mivel az a kedvence, megehei mindet! Abból is látszik, hogy a Jóisten szereti Kiskapudot, hogy adott neki egy „másik” Dávidot is!